1952. április 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

41

4 - 6 - ] feladatot kaptunk a pártbizottságtói, mint eddi:;, azért aaxxxxx még na is szorosan a pártbizottság ásandó ellenőrzése a’att (fiunk. Ha tehát a legkisebb vona’on is valamiféle fennakadás ’enne, a p; rt- bizottség azonna’ segit. A másik tényező az, hogy ezen a területen, különösen a nép­ünnepélyek vonalán, nagyon fokozatosan, évek óta fokozatosan kapjuk a feladatokat úgy, hogv a legtöbb feladat o’yan, amelyben két évvei ezelőtt inaskodtunk, tavaly segédkedtünk, de az idén önállóan meg­kaptuk. Szóval nem ért bennünket megieaetés, ahanem fokozatosan taní­tott meg bennünket a pártbizottság arra. Nem meglepőek tehát az uj v feladatok, és az osztályon is van sok olyan munkatárs, aki ezt most már második-harmadik éve csinálja. Úgy érzem tehát, hogy bár lesznek kisebb fennakadások és ne ézségek, de az együttműködés a tömegszer­vezetekkel már van olyan fokon, hogy meg tudjuk oldani a feladatokat és nem is biztos, hogy sokszor ke”’ a pártbizottság segítségét igény­be vennünk. Az e” lenőrzés nem olyan széleskörű, mint lceiiene. Ha azon­ban a tava’yi május i.-'ve’ hasonlítom össze, akkor kono’y fejlődést jelent. Azóta megvalósult osztályunkon az instruktor rendszer. Az osztd’ynak n6 politikai munkatársa jár ki a kerületekbe. Azóta meg­szűnt az a he'yzet , hogy a tanácsok nem nézhetik meg az üzemek kui- tur unkáját, így pi. módunk van megnézni azt is, hogy íz üzemekben hogyan folynak az eiőkószünetek, azután különböző intézményeink ve­zető kádereit a tava’vitói eltérően már a mostani április 4,-évei kapcsolatban brigádokba csoportosítottuk és nagyon 3Íkereson segí­tettek az ellenőrzéseknél, a színházigazgatók és gramaturgok a külön­böző műsorok elbírálásában, a próbákon, az em’ékmü-feiügye’őség dol­gozói a város feliobogozdsávai kapcsolatos kérdésekben. -Szóval a kü­lönböző int ézmányeket is me "mozgatjuk. C,/í ' K _____________

Next

/
Thumbnails
Contents