1952. február 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

111

r " i kell tekinteni, hogy a jövő tanévért,és főleg ezért az egész tan­évért elsősorban a mi osztályunk felelős. Azt nem mondom, hogy az osztály lebecsüli a felelősséget, de ahoryan a jelentést össze­állította, abból kilóg a lóláb, hogy egészen a végsőkig terveket itt nem állit össze. A jelentésbe sok adat utólag került bele, ami szintén azt mutatja, hogy adatokat kiértékelni, jól feldolgozni pedagógiai szakoktatási szempontból az osztály nem tud eléggé. Itt megismétlem, hogy ehhez az osztály nagyon kevés segítséget kap,- az én tudomásom szerint legalábbis es igy van. /—• Nem akarok most már hosszasabban beszélni magáról a je­lentésről és az egész helyzetről. Az nyilvánvaló, hogy nem kellett volna megvárni, amig a Párt által kiküldött bizottságnak az érté­kelése határozati javaslatok formájában érkezik az osztályhoz. Mosonyi elvtárs ott volt velem együtt, ennélfogva már menetközben is sokmindent meg lehetett volna tenni. Ami a nagy szerkezeti változásokat illeti, azokkal még nem foglalkozhatunk, de a hibák megoldáséval igen és ebben a tekin­tetben valóban mindent meg kell tenni. Ismétlem, hogy ha összevetjük a mostani helyzetet a ta- valyival, meg kell állapítani, hogy csak nagyon mászik a fejlődés utján az egész dolog. Ennek olyan alapvető okai vannak, amelyekre az elvtársak nagyon helyesen rámutattak. A kerületi tanácsokra való decentralizálás ellen a főérv az, hogy a kerületi tanácsokban még kevésbbé lehetne találni olya­nokat, akik értenek az iparostanulók képzéséhez, mint nálunk a fővárosi tanácsban. És meg kell mondanom, hogy ebben van valami. Van itt kerületi tanácselnök is é3 jó volna, ha 6 nyilvánítaná a véleményét. Azt is meg kell azonban mondanom, hogy ahogyan a mi végrehajtóbizottságunk foglalkozik egy félév tanulmányi eredményé- 1 vei, az is azt mutatja, hogy mi sem vagyunk pedagógusok, - igaz, t * ^----------------------­I li ' i- 78 -

Next

/
Thumbnails
Contents