1952. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
130
í 4 - 91 A keayérgy árt ás3al kapcsolatban a másik probléma az, hogy a gyárak téri elésének minősége valamit javult ugyan, ellenben az utóbbi időben az a probléma merült fel, hogy a liszt minősege különböző, A miniszteri rnok nem hajlandók ezt meg viz ej Ini. Ezért a kény érgyártásnál messzebbre kell nyúlni és nemcsak e mi v állal: tai.ikn ál, hanem állami vonalon is meg kell nézni a dolgot, ha azt akarjuk, hogy a kenyér minősége tovább javuljon. Az is probléma, hogy a kereskedelmi oszt ly egyes ke_ ay őrgyáraknak a ója fel a rendeléseket, ugyanekkor pedig ragaszkodik ahhoz, ho y oz a kenyérgy ár, amely jobb dnőslgü kenyeret süt, több megrendelést kapjon, a többi pedig leve ebbet. Ezáltal az a helyset áll elő, hogy egyes kenyérgyárak nem tudják elő'llitani o megrendelt mennyiséget, mások viszont csak fél ka pocit .ssal dolgoznak. Az a véleményünk, hogy az ipari osztály ossza el a megrendeléseket, még pedig úgy, hogy lennének olyan vállalatok, amelyeknek -indig stabil mennyiséget kellene előállitaniolc és mindössze egyetlen üzem lenne, amelynek változó mennyiségű kenyeret kellene sütnie. Ezáltal az elosztás kérdését egyenletesebbé tennénk, a munkásokat pedig gy a korl«®|t tabbaki- á. A kenyér kérdéssel kapcsolatban ezek a problémák vannak. Sás- di elvtárssal majd meg fogjuk beszélni az összes kérdéseket. P e s t a : A mindenre kiterjedő jelentés végén','Feladataink" % cimen összefosialjo az oszt 'ly a teendőket, azonban ét dolog lincse tiszt'zva. Az egyik oz, hogy Budapest főútvonalain még ©indig üresen áll mintegy 90-100 kirakat. A Esik pedig az, hogy március l.-e után csak a csecsem'te j marod szervezett ellátásban, mintegy 160-200.000 igénylőnek, g azonban még mindig nincsen elintézve a belkereskedel i minisztériummal, hogy az utalványokat ki ossza Izét és milyen létszámmal. Barabás né : A társadalmi ellenőrző hálózat ki sélesitée eével szeretnék foglalkozni, mint olyan kérdéssel, amely nagy segitísgür re volt mér eddito is éa lesz a jövőben is, ha azt jobban tudjuk foglal kötetni és sokkal konkretebb feladatokkal tud juk e Hátúi, mint eddig. Ezéi javasolom a Városi Tanács Végrehajtóbizottságának, hogy szakocitva oktas I suk ki a társadalmi ellenőröket. A VIII.kerületben ezt már megvalósítót* tűk, és ha a végrehajtóbizottság helyesnek találja ezt a kezdeményezést, I akkor más kerületekben is valósítsa meg. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy csak KÖZÉRT és él&lmiszerárusitó Ízűteket ellenőriztettünk és kéé sőbb jöttünk rá arra, hogy a RÖLTEX az ÁTEX-, 's egyéb üzletekben is szükséges a társadalmi ellenőrök munkája, - viszont ki kell oktatni őket arra, hogy ott mit nézzenek meg, és egyéb szempontokra is fel kell hivni a figyelmüket. 43o ^ :-$um * • * i.