1952. január 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
31
* > ,* i í- 4 Az alapításkor nem gondoltunk rá. Előttünk álló feladat, hogy zománc- edények javításéra is profilírozzuk a vállalatot. Hogy a felvonójavító alapításának határidejét nem lehetne-e plóbbrehoznií Megfelelő miiszaki berendez 'sre van szükség, és mivel semmi sem áll rendelkezésre, mivel minden gépet most kell beszerezni, az irt adtunk ilyen határidőt. Most is mükcidik fel vonó javító vállalat, de nem győzi a munkát, ezért a helyi iparban is létrehozunk egyet. Megpróbáljuk majd közelebb hozni a határidőt és egy, vagy két hónappal előbb megalapítani a vállalatot. De az előterjeszt 'sben igy találtuk ^ reálisnak. A vállalat szerződéseket kötne a házakkal és szerződés szerint látná el a karbantartást. A megalakítás után ki kell bővíteni*. /tsetleg több telephellyel működnék azért, hogy ne egy helyre járjanak egész Nagybudapestről. Később kerületi megosztásban működnék. A ruhánenüjavitó vállalatok máris működnek. Most négyet akarunk alapítani. Ez azt jelenti, hogy minden kerületben volna ilyen vállalat. T.i, az eddigieknek is több telephelyűk, fiókjuk van. A bútorgyártó vállalat javításokat nem tud végezni és nem "S is azért kívánjuk létrehozni. A bútorok javítására a mögánkisipar és részben butorjavit > sz vetkezetek allanak rendelkezésre. Erre nézve a szövetkezetfejleszt 'si tervben hozunk javaslatot. Tehát: szövetkezetek ~s kisiparosok. Ez persze nem teljesen helyes. Később egy bútorjavító vállalattal is ki lehetne egészíteni tervünket, és ezt a vállalatot szinten kerületekre kellene bontani. De most még nem szerepel tervünkben. A szövetkezetfej lesz tusi tervben három ilyen bútorjavitó,szövetkezet szereoel. Gálhidi elvtársnak válaszolva: a tanácstagi beszámolók tapasztalatait a vállalatok tervezésében figyelembe vettük. A kerületekben 34' • mp g V"-