1952. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

104

l . nincs semmi baj , ürömmel utazott vissza. Az ellens'g i-y dolgozik Ss igy csapja be a py amit len szülőket, -z is előfordult, hogy egyik gyer­meknek a halálhírét költötték. Az Íz© lekben is dolgozik a reakció és ennek következménye az, hogy egy-egy -otthonban röpiiatokat is találtunk. Ezért bizonyos éberségre oktatjuk ki az otthonok vezetőit. Azt azonban nem mondtuk, hogy a tanács nem mohét be, és ezt az esetet meg fogjuk Vizsgálni. A Ililián-rOtthonban valóban az volt c helyset, hogy 80 bögre volt, azonban nem kaptunk bögréket. Erről mi is tudtunk és sajnos, ez a helyzet Fennállott, azonban már megoldottuk. Tóth elvtárs felvetette, ho ;y nem beszéltük 't az előterjesz­tést. ii végrebi jtóbizotteág üléae előtt Tóth olvtársss! megbeszéltem a főbb szempontokat. Ott követtem el a hibát, ogy az előterjesstési* meg- szerkesztéséhez nem hívtam meg és ijy nem ugranak ki azok az-eredmények, amelyeknek ki kellett volna ugraniok. A jöv"ben azonban Tóth elvt'rsat erről minden esetben értesíteni fogom. Itt valóban én követtem el a hi­bát. Az is szóbaker~.lt, hogy van fejlődés és nem tragikus az ott­honaink helyzete. Mi nem az eredményekről akartunk beszélni, hanem azok­ról a hibákról, amelyek otthonainkban vannak. Tér? Iszetee, hogy ven fej­lődés, de nem olyan ;teml, mint amilyennek kellene lennie. A szak szervezett el való együttműködés tényleg nem volt megfe­lel 3 ós ez is a mi hibánk, örülök, hogy ez a kérdés is felvetődött. A « szakszervezetet nem hívtuk meg az igazgatók értekezletére. Ezt a hibát 1—s a jövőben korrigálni fogjuk. Elnök: A jelentés beszámol v tanulóotthonok életéről és azt hiszem, hogy a Végrehajtóbizottság; leszögezheti, hogy az osztály jó munkát vó* zett, aminek az eredményei mutatkoznak is. Iia visszatekin­tünk az elmúlt esztendőre, megállapíthatjuk, hogy komoly javulás van otthonainkban mind a pedagógiai módszereket, mind a legyeimet tekintve. Ezen s téren az osztály komoly energiát fejtett ki is nem eredménytele­nül . Araikor azonban az eredményeket megállapítjuk, azt is meg kell állapitani, hogy milyen hibák voltak, jobban mondva: mennyivel jobb le­hetett volna az osztály munkája, ha szorosan együttműködött volna az állandó bízottá-' ys 1. *©z nem formai kérdés, hosonyi elvtárs, hogy átbe­széld a lényeget. A helyzet az, hogy mi arra. leértük fel az állandó bi­zottságot, ho y a Végrehajtóbizottsági anyag előkészítésében 'c össze­állít ' sában vegyen részt. Ha az állandó bízott©”© ebben a munkában részt­i elő I,nx* "jö£ő iS.s j vett volna és közösen hont' to volna be az rnyagot, akkcrre-r-yj'fl>1 ti~rürf volna. Tehát nem fór" pl, hanem elvi kérdés az, hogy az állandó bizottság ! l------------------------------------------------------------------------------—■ M- 98 -

Next

/
Thumbnails
Contents