1951. december 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
f a - 31 - Í A következő kérdés az volt, hogy az arányt ki állapította meg. A Fővárosi Tanács javaslatát a belkereskedelmi minisztérium jóváhagyta éa eszerint állapítják meg, hogy a megadott számokon belül mennyi legyen az élelmezés, mennyi a ruházat, atb. Az arányszámokat tehát mi javasoltuk és a belkereskedelmi minisztérium jóváhagyta. Általában felmerült az a kérdés, hogy a hálózatfejlesztés kivel lett kitárgyalva. A hálózatfejlesztés ki lett tárgyalva az állandó bizottsággal, amely megtárgyalta és különböző javaslatokat ia tett arra vonatkozóan, hogy.hova tartják alkalmasabbnak* az üzletek elhelyezését, azonkívül hogy milyen igények jöttek fel alulról éa hova kívánnak a dolgozók ruházati üzletet, vagy élelmezési boltot. Ki lett tárgyalva a dolog a yállelatokkal is, amelyek dolgozóinak az igényeit igyekeztünk kielégíteni. Ki lett tárgyalva Kerbar-rel, az /-s építési osztállyal és a belkereskedelmi minisztériummal is. Elnöki És ami még elengedhetetlenebbi a kerületekkel is? D ó z s u i Erre akarok rátérni. A kerületi kereskedelmi osztályok vezetői össze lettek híva. A kérdést megtárgyaltuk. Az ösz- azee kerületi végrehajtóbizottságok megtárgyalták a hálózatfejlesztést, kivéve a X.kerületet, amely nem tárgyalta meg, arra való hivatkozással, hogy akkor voltak a tanácsi beszámolók. A kerületi Tatarozónak a tervében ennek benne kell lennie, hisa-en ez ki lett tárgyalva. Felmerült azután a 618, illetőleg a 900 üzletnek a kérdése. Ami a 618-et illeti, piaci bódékról van szó, ... Elnöki Kiskereskedők! g Dózsa i 350 bődéja van Itt a Fék#Cf£*nak/\ Fővárosi Élelmi szer kereskedelmi Vállalatnak. Ami probléma felmerült az épitlezések- kel kaposol&tban,^a|^£Z, hogy nagyon kis üzlethelyiségek vannak a pere rak érül etekben •''Hpaet szükségképen adódik, hogy esetleg lakószobái** la hozzá kell kapcsolni az üzlethelyiséghez. Hogy az üzlet rentábilis és a szociális szektorhoz méltó legyen, ahhoz szükséges, hogy esetleg az Üzlet mellett levő szobát is hozzá kapcsolják, gz a peremkerületekben igy van és az 1952.évben is szükség lesz néhány ilyenre. Nem tudjuk, hogy mennyire, attól függ, hogy különböző célokra mennyi üzlethelyiséget vesznek igénybe. Sokszor előfordul az is, hogy tömegszervezetek vannak az üzlethelyiségek mellett és nekünk az Üzlethelyiségeket át kell alakítanunk. Olyan eset is előfordul, hogy a földszinti Üzlet- helyiséghez hozzá kell kapcsolni az üzlet volt tulajdonosának a lakását is, hogy megfelelő nagyságú legyen az üzlet. Nezvál elvtárs kérdést intézett az üzletházakkal kapcsolatban. Most sikerült ezt a kérdést kitárgyalni úgy, hogy eredményes ia 1 * r t mmmrn » *1 - — - ---