1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
75
-x * ***'' '* *; ' fi i i .„. I átvettük a budapesti mozik kezelését, igen rossz tapasztalataink voltak: az eredmények gyengék voltak. Ezért akartunk rgjta javítani. Akkor a Végrehajtébizottsúgnak volt egy határozata, amely szerint decentralizálni kellett a mozikat kerületek szerint. Ezzel együtt decentralizáltuk a közönségszervezést is. Amikor két ilyen hatalmas változás állott be a budapesti mozik üzemeltetésében, nem tudtuk megfelelően felmérni, hogy melyik is a helyesebb. Most is állitom, hogy helyesebb ez a módszer, csak tovább kell fejleszteni. A decentrali- zálás, a propaganda ós a közönségszervezés vonalán is helyes, ha minél nagyobb számban belevonjuk a mozik üzemi dolgozóit, kiépítjük kapcsolatainkat a szakszervezettel, az üzemekkel és a területtel. A kapcso\ latok jelenleg elég lazák és ezen sürgősen segíteni kell. Szilárd elvtárssal beszélgettünk arrél, hogy ismét közpon- ^ tositsunk-e, vagy nem. Megvizsgáltuk a tavalyi eredményeket, amelyek tényleg 200.000-es eredmények voltak a múlt év február^áfcan-ápriHsában, de amely eredmények nagyon visszaestek, mert a szovjet filmhét után, az 1950-es év utolsó hónapjaiban körülbelül 120-130.000-es átlagot mutattak. Az idén, amikor átvettük a mozikat, februárban volt a szovjet film-hónap, akkor a látogat<5/|i«á száma megint felemelkedett 250-re, de márciusban igen visszaese t. Ezért elhatároztuk, hogy ezt i3 megpróbáljuk dec ntralizálni és ilyen módon klépitjük kapcsolatainkat, hogy az eredményeket megjavítsuk. Nem tartom helyesnek, hogy a vidéket összehasonlítjuk Budapesttel és a vidéki eredményeket a budapesti eredményekkel. Leszögez- tűk júniusban is ezen a helyen, hogy 48 /-ot kell teljesíteni Budapestnek és 52-öt vidéknek. Vidéken nincsenek naponta hangversenyek, színházak és cirkuszi előadások, valamint más kulturális lehetőségek. Vidéken van 400 nagymozi, 400 normál-mozi; ha oda szovjet filmeket visznek reprizben, akkor egy-egy filmre sokkal ritkábban kerül sor, mint Budapesten. Budapesten 3-4-szer tudunk előadni repriz-filraet. Vidéken kétszer fordult elő eddig, hogy r grízben került egy film be- «mutatásra. Ezért nem tartom nelyesnek, ho ,7 ezt a kett "t összehasonlítsuk. , Ami a bérleteket illeti, olyan magas volt az előirányzatunk, hogy kénytelenek voltunk minden eszközt igénybevenni a bevételek fokozására. Az eredmények,a múlt évhez viszonyítva, komolyan emelkednek, 0 tervhez viszonyítva azonban jelenleg nem emelkednek. A bérleteket most indítottuk be; az átlag-helyár a bérlet- helyárak miatt nem fog változni. A spontán látogatóttság visszaesett, már pedig a spontán látogatottság az, amely az egész hely. árat fizeti. Megállapítottuk, hogy tavaly, amikor a HÍKÉP-nek volt évi bérlete, az teljes sikertelenségnek örvendett azért, mert kötött V ______________________________________________—----------------------------*----*---*----------------