1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

47

-i9- 66- * hogy ikár 1952 végére, akár 1953-ban indul meg a Stadion működése, mi onnan ne tudnók elszállítani a közönséget. Még arra szeretnék néhány mondatban rátérni, hogy a Vorosilov-ut lesüllyesztése tehát a víztoronnyal kapcsolatos jelen­legi magassága nagy problémát jelentett. Ezt minden szakvonalon meg­tárgyaltuk és az általános vélemény az volt, hogy a Földtani In­tézet és a Róbert Károly-körut közötti szakasz egy mesterségesen feltöltött domb, ennek elhordása nagyjelentőségű perspektívát mu­tat ennek a két városrésznek egy sikba való hozásával. Azt is meg kell mondanom, hogy a kijáratnál 18-20 méteres magasságban lépcső­ket kellett volna épiteni és ez is körülbelül 1,600.000, vagy 1,700.000 forintba került volna. Ez tette részben szükségessé hogy ezt a mesterségesen odahelyezett dombot elhordnjuk ,és úgy látjuk, hogy ezzel a közlekedést meg lehet oldani. Elnök: Fogadjuk el a tervet. Azonkívül az sem bizonyos, hogy a Népstadion 1952-ben üzembe kerül. A Dózsa György- ut rendezésével nem kell kapcsolatba hozni, mert mire a Stadion üzembe kerül, akkora ez a kérdés is megoldódik. Hozzájárul az előterjesztéshez a VB? /Ige n./ Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom. í Most pedig szünetet tartunk. /14.01 óra./ /Szünet utá n./ ^ E 1 n ö k: Az ülést folytatjuk. /14.20 óra/ Első alkalommal jutottunk időzavarba. A következő napirendi ponthoz meg­hívott elvtársak még nincsenek itt. Javasolom ezért, hogy Kiss György elvtárs bejelentés formájában a kolduskérdés rendezésére te­- - ..... * ‘ . .. gyen javaslatot. Az Írásbeli bejelentést az ülés kezdetén meg­kapták ugyan a VB tagjai, de nyilván nem tudták részletesen át­olvasni, Kiss elvtárs majd részletesen ismerteti. K i s s : A kolduskérdés régi probléma, nemcsak Buda­pesten, hanem országos viszonylatban is. A népi demokratikus or­szágokban vagy teljesen, vagy majdnem teljesen megoldották. Nálunk elég régóta foglalkoznak megoldásának kérdéseivel, eddig azonban nem lehetett megoldani, objektív okok miatt: költségvetési fedezet és épület hiánya miatt. m---------------—— " ■■ — ■ "1

Next

/
Thumbnails
Contents