1951. november 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
58
- 20 - | j • heiyezni. Ez ellen a végre!* jtóoiaottaág állástfoglalt és ne/feleld helyet oiztoaitott. Holysxini usanlón voltunk kint Eleken elvtársijai. A piacot a raoat még ott lóvó Ganz munkás lakásba kívánta áthelyezni óa azt lehet mondani, ho® aho®on a tervosztálya tsivén viselte uz egész Fény-utcai piac átnelyezósét, az hátráltatta a oeruházások időben való megtörténtét. Közölte velünk a tervosztály, hogy az Or- 327.08 Tervhivuta 1 alutueitotta kérelmünket, » ni ennek ellenére nó<?eoyezer verekedtünk, ho®.* ezt megkapjuk. Régen, majd két év óta huzouik u Fény-utcai piac áthelyezése .Nagyon jól tudta a tervosztály, hogy r-ö’-ánuk Nezvál elvtársnak kérése és javaslata alípjnr. történt ez áthelyezés. Mégsem vittük ezt a kérdést úgy, ahogyan koúett volna. Ami a kereskedelmi osztály hibáját illeti, mi máznap összeültünk és kiadtuk az utasítást a rajzok olkószitésére. Wn azt iu szeretném megnézni, hogy a tervosztály mennyiben volt hibás, nort két bűnös van ma/jöiólve, a oeikor és a kereskedelmi osztály, .áh a magara reakciói a tervosztály lanyha uágát tartó* a le mm® óbb hibának. Felveti a jelentés, hogy a létszámra való hivat- beruházáui kozáasal nem jelöltük ki u fnis^iXJíJii felelősöket. Nekünk van ueruhá- z 'ai 1‘eitiiosunk, vág hálozut fejlesztési feiuioadnk. a feleiosüK. ki vannak jelölve. Ilyen létszámhiányra nem hivatkoztunk. Non tudom, hogy n jelenté? készítője kivel tárgyalta ezt meg. Velem nem. V e & a e 1 y: Amellett, hogy & jelentés a való helyzetet tükrözi, hibája, ho® igen sokat siránkozik. Kétolclaloő keresztül eLmondja, hory nincs munkaerő, rossz a szervezés, nincsenek kőfaragók sto. Nem siránkozni keli, hanem a tervosztálynak ho.zá kei! fognia, hogy az ígért 95 százuiékot az év végéra teljoaiteni ia tudjt. A tervfegyelenne 1 kapcsolatban felveti a jelentés,hogy igen na ry lazaságok vannak éa a tervosztály m£i®t is lazán kezeli ezt a kórusát. A kereskedelmi osztállyal kupcsoiatoun megái lapí tju, hogy a Kereskedelmi osztály a Fény-utcai piac áthelyezéseméi hibákat követett el és a felszólítás ellenére késén adta le a jelentést, illetve a S# _ , , „ r - -----------------------’► ___________________ . ^ H ~ —■ * ifcíW'.íí*•> --úasHb