1951. október 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
90
tulrövioen éa nem elég,gé átgondolva állítottuk össze ezt a néhány fö- feladatot. Lukács e Ivtáranak válaszolva megjegyzem, hogy az ipari komoinátokut mi kezdtük mogalukitani az óv elején. Három jött létre.Kö- «ülük az egyik az, amelyet l>imü elvtárs joggal kifogásolt elhoiyezése miatt. Ibaj ezeknél a vállalatoknál az, hogy olyan kicsinyek, hogy semmiféle adminisztrációt nőm uimak el, ennek következtében szervezetlenek. Állundóun fennáll az a veszély, hotg csuk a dolgozók becsületességére van öizva az, hogy ott jó munka folyik-e éo a munkáért oe- folyó összeg valóban az államé, illetőleg a közönségé losz-e. Ez nagyon veszélyes MtaaÉnm ut. Mossze lőhet menni u bizalom terén, de akármeddig nem. Végeredíoónyben jobbnak mutatkozott uz, hogy ce iné ltunk lakáskarbantartó szövetkezetekét,külön minden kerületben nagyöbű létszámmal. Most már 12 működik. Az év yégéro minden kerületben looz ilyen. A luhanemŰjuvitó kérdését megint decentralizált vállalatokkal oldottuk meg. így a kerületek decentralizálva megkapják a saját műhelyeiket és a vállalati forma oiztoaitja, hogy ott számviteli és munkavezetőül ezem- pontoól kellő eUenőraés legyen. 4-6 munkavállaló egyetlen egy adrainiaztr* tort sem bir el, megdrágítja a munkát annyira, hogy megint azt fogjuk hallani: s/gr csengő felszerelése 16-20 forintba kerül. Amelyek megvannak, azoKkui küzdünk, mert nen mindegyik mefjy jól. A szukuai trösztök létesítését meg főáguk nézni. A putroná- lást olyan formában gyakoroltuk már, hogy egyes kisebb államosított, vagy ^ 1 lomi felügyelet alá került kisipari vállalatot, üzemet patronál- tatunk hosszú időn keresztül addig, mig folfojlödnek, azután Önállókká válnak. így patronáltattuk u vasredőnyjavitót, a Tolnai-féle zaelatin- kupak-kóazitő üzenet, e Műanyag ár tóit,- a Neon által - most pedig patronáltatunk egy kiaebo földgömbkészítő üzemet. Üzenet mindaddig j»atro- náltatjun, ómig ozervos n/g'aógoe nem kovácnpiédnak. Mindkét módot gya(J( rs ' Jv |p j - 16 - í