1951. október 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
198
foglalkozó, az ember természetátalakitó szerepét bemutató "Viharvasút" létrehozása, az 'Elvarázsolt kastély" helyén pedig a volt arisztokraták életét gúnyoló, uj kastély-karikatúra. A teljesen nivótlan "Csoda csónak" helyébe a baráti Kinát népszerűsítő igen dekoratív "Ceo-Bo-Gó" került. A sportszellem, az egészséges versenyszellem fejlesztése céljából a park három uj üzemet létesített, kis autópályát, motorkerékpár üzemet és asztali-tennisz üzenet. Ezen kivül többszázerforintnyi költséggel renováltatta, festhette, szépíthette az üzemeket, hogy a dolgozók számára valóban kellemes látványt, üditő szórakozást nyújtsanak. 1950. december 23-án került sor javaslatunkra a mutatványos tftlep nagyüzemeinek és nagyobb felépít menyeinek államosítására, valamint a kisüzemek bérleteinek felmondására a telepen és a parkban egyaránt. Azóta a volt vurstli képe jelentős mértékben megváltozott. A Széchenyi-fürdő mögötti részen a mutatványos bódékat megszüntettük és a felépítményeket május 1-re lebonttattuk. Lebontásra került a Cirkusz-vendéglőtől a Kékhordó-vendéglő^ terjedő rozzant épületsor, helyébe közkedvelt és igen látogatott "Kis vidám park", a gyermekek szórakozóhelye létesült nyolc üzemmel. All ehhez tartozó gye rn®kj át szászin építése két kis üzemmel, ^ Édesség Bolt-al, Tej vendéglő-vei, mosdóval, W.C.-vel befejezés előtt áll. Az "Alomvasut" helyébe a "Robogót" létesítettük, amelynek képei a falu szocialista átalakulásával, Moszkva és Budapest szépségeivel és a természettel igyekeznek a szórakozókat megismertetni. Megszüntettük a "Plasztikon", "Csodák háza", "Liliputi falu" működését és a két utóbbi helyén népnevelő célokat szolgáló népvarietéket létesítettünk. Tekepályát építtettünk és a megszüntetett 28-as parcella egyes üzemeit a mutatványos*telep élénkítése céljából itt helyeztük el. Gondoskodtunk arról, hogy a mutatványos-telep üzsmei is biztonságos és tiszta állapotba kerüljenek. A munka eredménye képen jelentős változás mutatkozik a Városliget szellemében, a közönség viselkedésében. Általában a vonzó üzemeket létesítő beruházások következtében mind a park, mind a mutatványos telep üzemeinek látogatottsága megnőtt. Míg a vállalat tavalyi bevételi előirányzatát 700.000 látogató mellett 2,376.000.- forinttal 105 9»-ban teljesítette, az idén szeptember 1-ig 770.000 látogatóval teljesítette ^ egész évi előirányzatát és az év további bevételei a túlteljesítést jelentik. Az előirányzott és megfeszített bevételi kötelezettség 1951. augusztus 31-ig 4,482.000.- forint volt, ezzel szemben a teljesítés 5.362.000.- forint, azelőirányzat 119 3^-a. A fenti összegben a mutatványos telep üzemei 1,384.000.- forint bevétellel szerepeltek, tehát a beruházásokkal vonzóvá tett, volt "Angol Park"-i rész bevétele a tavalyi egész évi 2,376.000.- forinttal szemben az idén szeptember 1-lg 3.978.000.- forint, tehát már eddig a tavalyi egész évinek 167 ?j-a. Az eredmények elérésében legdöntőbb tényező a Párt és a Végrehajtóbizottság segítsége. A Budapesti Pártbizottság segített tanácsaival és szempontjaival az uj üzemek tartalmának meghatározásánál. A Végrehajtóbizottság tagjai több izben voltak kint a helyszínen és ellenőrzésük alkalmával hasznos tanácsokat adtak. A Végrehajtóbizottság gondoskodott az 19 50- 51.évi beruházásokra 1,300.000.- forint tervhitel megszerzéséről, valamint a további fejlesztésre szükséges összegekről. A munka eikrégzése közben nehézségek és hibák is mutatkoztak. Egvea beruházások elvégzéséhez állami vállalatot a Vidám Park nem kapott. A saját rezsiben végzett munkához pedig elegendő munkaerővel, nem rendeli®zett, igy eze lenek a munkáknak elvégzése többször késedelmet szenvedett. A pénzügyi tervezést több izben lazának minősítették. Ennek oka az volt, hogy a'volt magánszektortól nein kaptunk megfelelő tájékoztatást az előző év bevételeire vonatkozóan. Mutatkoznak kisebb kiküszöbölhető technikai hibák az egyes újonnan létesített üzemekrtél és egyes üzemeknek nem mer I ii - 2 -