1951. augusztus 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
I •éget pedig 63 százalékig teljesítették. A burgonyabeadásnál elmaradtunk, a 75 százalék helyett caak 63-at tudtunk teljoaiteni, minthogy már kiszedték * nyári ourgonyát éa eooen az idoszaKuan nem tizedik ki az őszi our monyát. A többi reszt dazi oun-onyáoen fogják be- asolgáltatni, úgy ho^ a 100 százalékot mindenesetre teljesíteni fogjuk. A toobi beadáai kötelezettaé.günket tehát mindenhol jóval a vállalás felett teljesítettük. Utasítottuk a kereskedelmi osztályt, hogy a vállalatok egyes üzleteinek a határozatain Izabályozott időtől eltérő nyitvatartásira vonatkozóan az engedélyeket & dja meg. A kereskedelmi osztály az általános zárórától eltérő záróra-engedélyeknek a vállalatok részére való kioaztáaát augusztus megkezdte. Itt azonuan az a helyzet, hogy a XozJRT és az állami Áruházak záróra kérdését a belkereskedelmi miniszterim szabályozta, minthogy ezek a donto nagy- vállalatok nem tartoznak a fővárosi tanács hatás köré oe. A belkereskedelmi minisztérium már kétszer visszaadta a tarvezetet a KÜÍÍ3W- nek, mert nem értett egyet a megoldással.Utoljára 27.-ére, hétfőrs kell a taüiiBT-nek elzes-itenis azt a megoldást, ahogyan a záróra ren- ^ deletet végre kívánja hajtani. A belkereskedelmi minisztérium a jövő hétsn foglalkozik ezzel a kérdéssel. A K()Z1G{T azonban már most az egyez kerületi tanácsokkal tartja az érintkezést éa hogy milyen jó a kerületi decentralizálás,azt átitatja az, hogy a uudai kerületekoen, ahol már kerületi KóZÉKT-vállalatok vannak, ms a sárérakérdésben ia megnyilvánuló jelentés könnyeoőségét biztosit a K' ZKRT az áriára. A mi osztályunk egyébként a vállalatokkal és a kerülstsktísl vfnmásNBÉn most folytatja az általános zárórától eltérő megoldásokra vonatkozó tárgyalásokat. Hétfőrs vonnak behiva a kerületi kereskedelmi osztályok vezotói a záróra kérdésoen. Előterjesztést kel lett tennünk az egészségügyi minisztériumhoz a szamár köhögés ben szenvedő gyermekek lakásának ajtajára (fi SS 1--------------------- -*J L * mm‘ *** ■