1951. augusztus 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
172
/7Z I I. éves villanyszerelő tanuló elmondta, ho® a Fővárosi elektromos idüveicnél 3 nőnapja gödürásással és por töröl-otéssel 80 -dalkozik és nea tudja jól elsajátítani a szaru íját. Az állandó bizottság hiányossága , ho® az iskolaév let nagy obb részében inkább otthono-kal foglalkozott és csam a legutóbbi időkben látogatta iskoláinkat is. Az Állandó bizottság 3 tagja vett részt az évzáró ünnepélyeken. A Budapesti DI3Z szervezettel szoros kapcsolatot tartottruk fenn az iskolaév második felében, íj j sL szervezet a fér.gyűjt ?si íunkáknal segítséget nyújtót üss. iskoláinknál:. A jövő tanévben meg kell erősi- tani intézményeinknek a DI3Z szervezetekkel és törne^szervezetekkel való kapcsolatát. Az l.TJJZ a szülők látogatásában seritették iskoláin.: munkáját, resztvettek a szülői munkaközösségek értekezletén és a sz lök iskoláján. A szülői munkaközösségek munkája nem kielégítő iskoláinkban, ezért uz k JiZ-nek az iskolaév elején segítenie kell intézményeinket, ho® a szülői munkaközössé ek megszel ve zésének és a szülői látogatásoknak megszervezésével kapcsolatban a felvilágosító munkát fokozni tudjuk. a Pedagógus szakszervezet a 11. félévben többször meglátogatta intézményeinket ,«U4besz-lte a tanárokkal a problémámat, képviseltette magát 0 szakszervezeti na; on. ..z osztály Hiányossága, hogy az évvégi jutalmazások ^átértékeléséhez nem hívta meg a Pedagógus őzakszerveze- /"■> tét. A jövő tanévben szorosabb kapcsolatot tartunk fenn a ledagó- fus bzak8zervezeztel. Az iskolaév folyamán a munkában kitűnt pedagógusok közül 95 igazgatót és tanárt, 26 hivatalsegédet és 6 adminisztrátort jutalmaztunk 57.000 Ft. összegben. Az iskolaév elején 46 tsnulóoathonunk volt 6158 tanulóval. Az iskolai. év végén 51 otthonunk van, ebből 19 leány és 32 fiuotthon. Otthonain.. vezetői és nevelői 65 E-ban munkáskádeitlt. Az otthonok nevelőmunláját megnehezítette,®---i—.'■'■l'JCv'ga- '»ováz—,-.H' valamint az igazgatok és nevelők cserélődése, emel., nagyrészt abból is adó- , dott, hO£ az ősz folyamán sokon bevonultak. A ault évi a*iskolátíai*® hiányossága következtében az otthona velő felvétel rendszertelenül folyt és igy volt ol4un. otthon, amelyikben 20-30 üzemből és több iskolából -Ujv dtek ÜU0..U H tanulók és ez megnehezítette az iskola, otthon és üzem kapcsolatát. Ennek érdekében február hó föl. amán nagyobb _ otthonainkat 2-3 üzemhez szakosítottuk. Ez mei.könnyitettg az otthon nevelők, munkáját és az otthonokban működő tanulóköre kamton: áj át is. L-nA* A nevelőraunka ni\ y ossága volt, ho® növelőink sza utailag képzetlenek voltak és ennek érdekében az LTH-val 6 hónapos bentlakásos nevelői és igazgató továbbképző iskolát és a 3 hónapos oejúró továbbképző isicolét létesítettünk. Ez elősegítette a növelői munka megjavítását • A tanulmányi eredmények alátámasztására meg változtattuk a foglalkoztatási munkatervet és nagyobb gondot fordítottunk a tanulókörök működésére.. ...ivei otthonainkban főleg politikai nevolőmunka folyik ne®óbb gondot kell fordítanunk arra, hogy otthonigazgatóink és nevelőink jrolitikaila^ állandóan továbbkipezsék magukat és ugyanakkor szakmai oktatásban is részt vegyenok. Otthonainknak nem volt elég szoros c kapcsolata az iskolák kal és üzemekkel. A következő iskolai évben nevelőinknek részt kell vennóíVa tantestületi értekezleteken, no® lássák ez iskolában és az üzemben elért tanulmányi eredményeiket és azt állandóan ellenőrizni tudják, ózép eredményeket érte el otthonaink a szabadságharcos vonalon. ...árcius la-án Farkas-hegyen a dzabadságnarcos Szövetség vezetésével no® harci játé :ot mutattak be, melyen 7.000 iparitanuló vett részt. A jó munkáért és tanulásért 30 iparitenulót re*szesÍtéltünk Csehszlovákiai üdültetésben otthonainkból. Tanulóotthonainkban a tanulók brigádokat szerveztek a T32G3 mezőgazdasági munkák segítségére és szabadság idejük :latt aratási és tért p g O **• ••■S - rri-----------m