1951. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

70

Bérezi: Én is két ilyen körülményre kívánom felhívni * x a figyelmet. Eele van véve a tervle 327 romépül t lebontása. 3z bele­került az építési osztály munkátervébe márciusban - amikor a hárómne- gyedéves tervet csináltuk - szeptember 30-i dátummal. A romlakások ki­ürítését £ lakásgazdálkodási osztály nem tudta tttemszerüen lebonyolítani u®, ho■ y itt alapos lemaradás van. ^ dig nem lehet a házakat lebontani, amig laknak bennük, önnek következtében egé8zen bi. _ , y a 327 romépület szeptember 3J-i/ nem lesz lebontva. A másik ne. jegyzésem a következő: Lenne van a tervben, hogy fő mlakás (helyreállítása révén 220, na®lakások megosztása révén 140 _ lakást létesítünk. A le;utőbbi héten történt dói ok következtében tel­jes mértékben v szélyeztetve van ennek a programinak a végrehajt'sa, mert valószínű, ho® fontosabb építkezések lebonyolítása miatt le kell állítani a már m ; kezdett lakásépítkezéseket is, ho. y átcsoportosít­hassuk a munkaerőket. Azt hiszem, ebeket a szempontokat mérlegelés tár- * ®ává kell tenni és olyan határidőket megállapítani, amelyekről a jelen pillanatban valászinüsitjük, ho® azokat betarthatjuk. 3 z ő n y i : A munkaterv készítésének módszeréhez szeretnék /■> hozzászólni, b. különböző osztályok a szakminisztériumoktól különféle szempontokat kapnak J hónapra, hogy mi legyen munkájuk súlypontja és milyen kérdésekkel foglalkozzanak. Ugyanakkor - tudomásom szerint - eddig osztályonkint az* történt, ho® az osztályok ezekre a szempontok­ra építik fel munkaterv ‘két, tehát végeredményben aVégrehf jtóbizottság inás és más fej'ezetek köré csoportosítja munkáját, ü® gondolom, ho® helyes volna, ha a Végrehajtóbizottságtól minden osztály megkapná a csoportositási szempontokat és minden osztály a munkatervit - a V gre- hajtóbizottságon belül - eszerint a 6-7 szempont szerint épitené fel. Ugyanekkor helyes lenne a -munkaterv össze; itése. A t hiszen, hogy lé­nye ében minden osztály ugyanazt a munkát csinálja. így például minden osztály harcol a békéért. A munkaterv ezt a kérdést majdnem teljesen a népművelési osztály feladatává teszi, amit a népművelési osztály _________________________________________________________________________________1Ö_____________________ L -JBpi 1 - 16 - . ■ j

Next

/
Thumbnails
Contents