1951. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

27

• I f* * * i »" t ■ ‘ *• Jelentés a mezőgazdasági és a begyűjtési munkák állásáról. Az idei'nyári mezőgazdasági munkák elvégzéséhez és a begyűjtés végre­hajtásához korábban és nagyobb felkészültséggel fogtunk hozzá, mint az elmúlt esztendőben* A megerősödött szocialista szektor, /tszcs-k, budapesti gépállomás/ és a kerületi tanácsok mellett működő állandó bizottságok munkája nyo­mán már eddig is jelentős eredményeket értünk el. A mezőgazdasági és a begyűjtési feladatok végrehajtása a mezőgazdasági jellegű kerületek­ben a reszort-kérdésből központi feladattá lett. Megalakult a Főváro­si Operatív Bizottság és a kerületekben a Társadalmi bizottságok azzal a feladattal, hogy a mezőgazdasági és a begyűjtési munkál: végrehajtását maradéktalanul biztosítsák.E bizottságok összetétele visszatükrözi r' Pártunknak azt az álláspontját, hogy a különböző tömegszervezetek és a vásárló szervek vezetőinek együttesen kell dolgozni a Párt vezetésé­vel a nyári munkálatok sikeres végrehajtása érdekében. Az eddigi munkák során lényeges hibák is mutatkoznak. így á novc'nyápo­lási munkáknál néhány tszcs-ben elmaradás van. Az aratást időben kezd­ték meg ugyan, de az utóbbi meleg napokban főleg az egyéni gazdák ara­tási tempója nem tart lépést a gabona beérésével, és a kerületi taná­csok nem követtek el mindent, hogy a szemveszteséget kiküszöböljék. Még nagyobb az elmaradás a tarlőhántásban és a behordáeban. A közös szérűk előkészítése sem politikailag, sem szervezetileg nem mindenütt volt kielégítő. A versenymozgalom és a lázas előkészületek általában nem tapasztalhatók. A hibák forrása, hogy tanácsainknak politikai szer­vező és felvilágosító munkája még gyenge és nem kellő az éberség a ku- lákokkal és spekulánsokkal szemben. A X.kerületben elterjesztették, hogy a száraz időjárás miatt nem helyes a tarlóhántás és ezt a tanács apparátusa jelentésében még megerősítette. A XVI.kerületben Cinkotán tanácstagok és tszcs-elnök /I.tipusu/ tiltakozik a legjobban a közös szérű ellen. ’ • A feladat az, hogy fokozzuk a felvilágosító munkát, s ezzel párhuzamo­san az éberséget. Meg kell szervezni e társadalmi szervek és az állan­dó bizottságok mozgósításával a versenyt. Meg kell ezilárditeni az ál­lami fegyelmet elsősorban a kerületi tanácsok apparátusában. A mezőgazdasági munkálatok és a begyűjtés állása: 1./ Az aratás. Az őszi árpa aratását befejeztük és folyik a rozs aratásé. Egyes he­lyeken a búza aratása is megkezdődött. A tszcs-inknél az aratást 5 aratógép végzi, s igy gabonáink nagyrészét már learatták. Az cretógé- pek beváltak, de a kezelőszemélyzet szakmai gyengesége és a nem megfe­lelő vontató miatt gyakori c géptörés, amelyet azonban menetközben kijevitenak. Az aratógépek munkáját nagy érdeklődéssel figyelik az egyéni gazdálkodók. Az aratógépek teljesítményét nem lehetett eddig maximálisan kihasználni, mert a termelőszövetkezeti csoportok beosz­tott tagjai vagy rövid ideig dolgoztak mellette, korán abbahagyták a munkát, vagy későn mentek ki és a kévéket sem rakják idejében keresz­tekbe, ami c tarlóhántást laseitja. >■* I , ■ ___________________________________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents