1951. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

25

i I Úr< • "* 8 ’ ;'04t.V Május hónapban küldtünk a kerületi tanácsok végrehcjtóbizettságai el­nökségének a kerületi TSE-ck feladatairól ós hiány-'83éráiról tájékoz­tatót, kértük, hogy mindenütt vegyék napirendre a munkajukról szóló beszámolót. íuztásítsák r. helyiségeket, telefont és r. társadalmi r:un- kások számara is megfelelő helyet. ..z eddig tapasztaltak alapján - egy két kerülettől eltekintve - lényeges változás nem történte A létszámét.. Isi javaslatunkat az Országos. Létazánbizcttsá* nemrég tárgyalta le éa elfogadta a javaslatot, azemben a megoldását a Főv, Tanács terhére határozta el. A FM költségvetési osztályának rendkívül merev álláspontja akadálya.zt: meg, hogy dr.Pesta László elnökhelyettes vezetésével megtartott ülés határozatait teljes mértékben az OLD elé vigye és úgy hozzon határozatot, mert n feltétlenül szükséges személy­zeti és tervolőadó, val-nint irodavezető kérésünket nem tartotta in­dokoltnak, pedig s végrehajtóbizattság is jóváhagyta, A 3TSB*bon áthelyezés és elbocsátás miatt betöltetlen helyek vannak. A propaganda és személyzeti felelős bevonult katonának. propaganda előadó végleges katonai szolgálatot teljesít, azonban e KM-től való hivatalos átirat hiányában nem.tudjuk n létszámból kihagyni és helyét /■*, betölteni, A szcmélyzeti felelős cgyszemelyben feladatát nogcldsni nem tudja; mert a BTSB és kerületi TSB-ok bizottságainak kádernyilvántartóba, a fejlesztés: tervben előirt oktatások mo; szervezése, a társadalmi szövetségek kádernyilvántortása, egy munkatárs részéről még formálisan 3cm látható el. A BTSB mellett több, mint 2,000 főnyi társadalmi aktive dolgozik a tár­sadalmi szövetségekben, a Játékvezető Tanácsokban, Edaőtestületekbon, Megalakulásunk óta nem tudtuk a megfelelő káderezést lefolytatni és nagyon sok ellenséges elem van a szövetségekben, akiknek a lecserélé­séről kellene gondoskodni. íi­Határozati javaslatok: • • r. 1,/ A VB felhívja a SZOT és n DISZ vezetőségét, hogy a rTSB-be ne sport- osztályuk vezetőjét küldjék be, hanem a vezetőségükből küldjenek be képviselőt, akik a TSB üléseire rendszeresen eljárnak és ezzel a — munkáját támogatják. • Határidő: augusztus 1. Felelős: Pongrácz Kálmán •, , . • •• » • 2,/ A VB felkéri a pártbizottságot, és'az OT3B-ot, hogy a BTSB és a ke­rületi TSB-ok kádereit, bizottsági tagjait vizsgálja felül és uta­sítja a titkárság ellenőrzési csoportját, hogy a BTSB munkáját vizsgálja meg. Felkéri az OTSB-ot, hogy a tervépltkezé sel kapcsolatos ujabb feladatokat csak a BTSB. illetve a Tcnác3 II. /torv- és statisz­tikai/ osztályával történt előzetes megbeszélés alapján adjon át éű ezt az elvet juttassák érvényre más feladatokkal és más osz­tályokkal kapcsolatban is. Határidőt julius 15. Felelős: dr.Pesta László 2<S- m _____________ *****• 4M*. »«t

Next

/
Thumbnails
Contents