1951. június 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
95
■ >r I A kerületekben vagy megkapnak minden eegiteéget, vagy nem. Attól függ, hO(3r milyen a kerület összetétele, vagy milyen ez, aki mellé kerülnek. Ha l szakmai oktatást ott Jól kézbentart Ják, akkor az állami, vagy a pénzügyi fegyelemmel nem lesz annyi baj, mint Addig. Arra la szeretném felhívni a figyelmet, hogy igen lényegem volna, ha a ml ellenőrzésünk nemcsak megállapító jellegű volna, hogy tehát kimegyünk ás megáll apitjuk a f egy elme értést és megijesztjük ss embereket, nem nézvén, hogy az Illetők csakugyan tudhatják-e azt a dolgot, vagy sem. Szóval az ellenőrzés is segítő legyen. Az utóbbi Időben már bevezettük, ho*y kimegy egy brigád megvizsgálni a dolgokat, ezután öazezehlvja ez ottaniakat ós mogmagyarázsa az egyes hibákat; megmagyarázza fi ^ hogyan kellett volna csinálni, - és amikor legközelebb megy ki a brigád, akkor már javulóét tapasztal . A pénzügyi fegyelem me; sértése az idén lényegesen kisebb, mint tavaly. Ennek különben az Is az egyik dm, hogy költségvetésünkben uj^P rendszer van. A Hemzsti Bank sokkal részletesebben mutatja ki a költségeket, mint ezelőtt. Azelőtt e«y zaék volt, most pedig minden költséget részletesen kimutat, a ke-rületnek tehát lehet áttekintése. Rögtön látja, hogy melyik az a hitel, amelyet túllépett. fi A kerületi pénzügyi osztályvezetők mégis beleesnek a pénzügyi fegyelemsértésbe, nem azért, mintha az osztályon nem tudnék, hogy mi a pénzügyi fegyelemsértés, hanem azért, mert a kerületi pénzügyi osztályok n am mindenütt tudják aég egészen megfogni e gazdálkodást. A gazdálkodó osztályok nem mindenütt tudják, hogy ha víleseit negreedölnek, ha valamit el akarnék végeztetni, exkor előesör el kell menni e hitelnyilvántartóba, feljegyeztetni és megnézni, hogy ven-e pénz. Még mindig előfordul, hogy egye8 gazdálkodó osztályok kiadják a vállalatoknak a megrendelést anélkül, hogy MBBHIHÜ feljegyeztetnék ée amikor azután fizetni kell, akkai kiderül, hogy a pénzügyi fedezet nem volt biztosítva. Q\f > flálhldi kartára felvetetté, hogy e kerületekben több lapra volna szükaóg. Elég nehéz kérdés ez, gyakran találkozunk vele. Találkozunk a közlekedési költségük és a nvoartatgányok területén la. El tudom p * * ******