1951. június 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

76

Májuc 1.-én a Hősök-terére volt hirdetve utcabál, azonban át kellett tenni a bosButh-térre. A dolgozók azonban annyira megszokták a Hősök- terén az utcabált, hogy igen nagy tömeg maradt ott továbbra is, és ami­dkor hangszórón beraondtuk, hogy nen itt, hanem a Koosuth-téren lesz utca­bál, tömeg akkor sem oszlott széjjel, HftaHp hanem ottmaradt, sa­ját maga rögtönzött zené , daloltak és énekeltek, - és Így czórakoztak tovább. /Italában a Hősök-torén tartandó utcabáloknak nen kell nagy propaganda. Csak annyi kell, hogy kiviszik a Fővárosi Zenekar dobogóját, dekorálják a Hősök-terét, ós okkor a környék tudja, hogy utcabál lesz. Különleges propaganda már nem szükséges ahhoz, hogy a Hősök-terén olyan hatalmas tömeg legyen, amely olykor még a forgalmat is akadályozza. A tömegszervezetek nagy segítségünkre vannak az utoabálok rendezésében, így érjük el, hogy óriási tömegek vesznek, részt az utca­bálokon, amdLyeicbe különböző tánocsoportokat is bevonunk, mert azt akar­juk, hogy a tömegtánookát minél szélesebb körben ismerjék neg és táncol­ják a dől.rozék. A kerületi rendezvények fedezése céljából - a tavalyi Vidám Budapest akciótól eltérően - nem jöttünk péthitel kérelemmel a Végrehajtó ^ bizottság elé, hanem részben a kerül ti rendezvényeket szolgáié összeg­ből kivonjuk e t fedezni, részben az osztály költségvetésében szereplő összegből mintegy 210.000 forintot kívánunk szétosztani a kerületek kö­zött, és Így a kerületek önállóságát jobban ki tudjuk domborítani, egyút­tal pedig magunk is kevésbé fogun^ operatív munkákkal foglalkozni. Juliua 1-től kezdve minden kerület köztliíOOO forinttal fog rendel ezni a Vidá* Budapest okcíő lebonyolításához. Pontosan el van készítvén, ho,y melyik kerület miity en alcímre, milyen összeget fog kapni. A pénzt tehát Így kí­vánjuk biztosatani. Kétségtelen, hogy ez nem olyan nagyösszeg, amelyből minden kérdést meg lehet oldani, de meg lehet oldani olyan kérdéseket, mint amilyenek tavaly is felmerültek, amikor sokszor probléma volt egy- egy zongora elszállítása, vagy egy hangszóró felszerelése. Mi tehát igyek­szünk a kerületek munkáját a Vidám Budapest akcióban megkönnyíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents