1951. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

50

50 I nea lehet rajta változtatni. Minden lehet változtatni, eaak akarni kell. Ezt a kérdést tehát a Vasútnak feltétlenül ki kell tárgyalnia és a 97-féle tipust csökkenteni kell. A né© vágánynak a főműhely számára valé átadását aindenképen Í ! meg kell valósítani, mert nekünk szükségünk van a Főműhelyen belül arra, hogy e©részt a 18 uj koosit le tudjuk ©ártani, másrészt a javításokat és átalakításokat u© tudjuk dlntéznl, ho© ez a munka intenzivebb és gazdaságosabb le©en. / Ami a határozati Javaelet ötödik pontját illeti, ho© léte- enek e© 20-25 szobából álló irodai épület, - azt hiszem, ennek fó ilyen for+mában való megfogalmazását a Végrehajtóbizottság nem tudja elvállalni, mert sem gazdasági költségvetés, sem pedig tervezőt nem áll rendelkezésre. Ezt a kérdést dolgozzák ki a műszaki osztályunkkal együtt és osak azután tár©aljuk le, mert ebben határozatot hozni nea * lehet. A javaslat hetedik pontja u© szól, ho© 35 fővel csökkent­sük a Villamos Főműhely létszámát, - még pedig a határozati javaslat azt mondja, hogy a jelenlegi művezetői létszámot kell ennyivel csökken­teni. Azt hiszem, el kell fogadnunk Hidas elvtársnak azt a aeghatáro­sását, ho© ha ilyesmi létezik, - mint aho©an létezik a saját bevallá­# euk szerint - ho© fennáll* az, ho y nem létező munkákat elvégzéséért és olyan oimeken kapnak fizetést, - tehát olyan kinevezések, beosztá­sok, illetőleg nomenklatúrák vannak, aakjyak nem léteznek, - akkor a vállalatvezető, azután az osztályvezető felelős azért, ho© miként tör­ténhet meg az, ho© a bérfokot keresztülléplk. Valahol jelentkezni kell ^ annak a rendkívül laza és nem becsületes állásfogl-alásnak, ho© azért, mert a munkásokkal szemben jók akarnak lenni az elvtársak, azért meg- hagyták a régi rossz ée sem Pártunknak, sem kormányunknak, sem pedig az egész népünknek nem megfelelő míSSmmteé3 nem vitték keresztül Pártunknak azt az álláspontját, amellyel rendet akar teremteni abban a tekintetben, ho© mindenki azt a fizetést kapja, amelyet munkája \ után megérdemel. Ezt a kérdést tehát feltétlenül alaposan aeg kell i vizsgálni. ___________________________ ________________________________ ____________________ j fe ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________.______________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents