1951. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

r ---------~™— — —___ i * 88 Í Az első pontról még nem esett szó. Itt csak azt akarom megjegyezni: Javasoljuk azt, hogy e*t a pontot - mint nem időszerűt - vegyük lo a napirendről, mert még nincsen kikristályosodva, hogy a Javaslatban • fe foglalt 25 kocsi elkészítésére szükség van-e, vagy ninosen. A hely- zeT)T^ogy 14 ikerkocsit fogunk kéaziteni ebben az évben és a motor­J kocsiknak 1 pótkocsival való párosítása azt jelentené, hogy lekötet­lenné tennénk egy tekintélyes számú motorkocsit két pőtkocsi vontatá­sára, mert ha lkreeitünk egy motorkocsit egy pótkocsival, akkor osak egy pótkocsit fogunk vele vontatni, már pedig szükségünk van arra, hogy két pótkocsit vontassunk azzal a motorral, amely erre képes*. Egyszóval: véleményünk szerint ez korai javaslat. /rá A második pontban foglaltak vita tárgyát képezték, és a felvilágosítások után asm derült ki, hogyan lehetne a főattholybe bo­I kerülő koosltlpu3ok számát csökkenteni. Ez azért volt meg nem érthe­tő, mert lehetetlen megcsinálni, 24 típust motorkocsink van és 20 fajta pótkocsi-típusunk, - sőt ezeken belül is vannak különböző tí­pusok, Éppen ez a sokféle típus teszi lehetetlenné, hogy három-négy, vagy akár öt tipuet tudjunk a főműhely rendelkezésére bocsátani, A futási kilométerek határozzák meg azt, hogy milyen tipusu kocsit kell bevinnünk, A típusok csökkentését akkor lehetne megvalósítani, ha legalább 10 ft-os kocsijpatk-tartalékünk volna. Ebben az esetben mag lehetne csinálni, hogy kevesebb kooel kerüljön a főműhelyben ogy éa • ugyanazon időben javításra, A harmadik pont az, amely a legérzékenyebben érinti válla- | latunkat, Znamenák elvtára kifejtette, hogy ha 12 vágány helyett j 8 fog rendelkezésünkre állni, es feltétlenül a karbantartási munkák hátrányára fog menni, sőt hátrányos lesz a 100,000 kilométeres mozga­lomra is, A főműhelyen tehát segítünk, m kocsiszínnek pedig ártunk vele, - vagyis amit az egyik helyen kijavítunk, a másik helyen ugyan­annyit rontunk. Ezért mondom, hogy ezek. a Javaslati pontok hátrányo­san érintik a Villamosvasúti Vállalatot, i Ami az ötödik pontot illeti, meg kell Jegyeznem, hogy . ,

Next

/
Thumbnails
Contents