1951. március 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

60

9o ' í IdTH-t# képviselő elvtársat, hogy fordíts#*® figyelmet erre a kérdésre. Ili átadjuk ezeket az elvtársakat a rend 'rségnek. Igyekszünk kitisztíta­ni a korrupt és politikailag nem megfelelő elemeket, viszont tény az, hogy megfelelő oktatógárda nem áll rendelkezésünkre, - bár foglalkoz­nak az oktató-kiképzéssel, hiszen most is 250 fog kikerülni. Szóbakerült a DISZ-szel és az A3IDSZ_szel valé együttműködés kérdése. A DIdZ képviseletében megjel ént elvt'rs részéről kijött, hogy hogyan néz ki a dolog, a MNDSZ részéről nen jött ki: Ha a tanács és a kerületi osztályok vezetői keresik a tömegszervezetekkel valé kapcsola­tot és azt igyekeznek jél kiépíteni, azonkívül pedig a kerületi taná- ._fo csők az ügy fontosságúnak megfelelően foglalkoznak a tanulóifjúság kér­désével, .akkor azt hiszem, hogy a következő ülésen ujabb javulást tűé Énk jelenteni az osztály a Végrehajtóbizottságnak. Ezt azután ellen­őrizni is kell, ezért felhívom Pesta kartárs figyelmét arra, hogy a ke­rületek felé tegye meg intézkedését, ami nem abban merül ki, hogy át- irunk, hanem beszélünk velük és felhívjuk ez elnökök figyelmét, hogy az az osztály, amelynek WB ez a feladatkörébe tartozik a kerületekben, jól végezze feladatát és igyekezzen segitaégéro lenni saját magának és mindnyájunknak. fó Ami a határozati javaslatot illeti, a helyzet az, hogy abban fl minden tényezőt utasítanak, csak az elnököt kérik fel. Nyugodtan bele lehet venni azt, hogy a Végreh?jtóbizottság utasítja elnökét, stb. Itt azonban kiderül, hogy körülbelül az összes miniszterekkel fel kell venni a kapcsolatot. Ez sem baj, de azt hiszem, egyszerűbb, ha mi a belügyminiszterhez, mint főhatóságunkhoz fordulunk és ő hiv ja fel az illetékes szakminisztériumok figyelmét, hogy: tessék ezzel a kérdéssel komolyan és behatóan foglalkozni. így el tudom fogadni a határozati javaslatot, azzal a kibővítéssel, hogy azért ne várjunk mindent ettől a csodaszertől, hanem az osztály mega is keresse az összeköttetést az tteemi felelősökkel, müholyoktatókkal és hivja fel a figyelmet a hiá­nyosságokra és arra, hogy a tanácsnak az a kívánsága, hogy ezekkel a _________^^li^———j^

Next

/
Thumbnails
Contents