1951. március 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
58
Itt nem olyan határozati javaslatok szerepűnek, amelyek az oaztály mindennapi, illetőleg időszaki munkáinak körébe tartoznak, hanem olyanok, amelyekben valamilyen segitséget vár a Végrehajtóbizottságtól, vagy annál magasabb szervtől, mint példáula minisztériumoktól, lj Javasolom, hogy az első pontban a közlekedésügyi minisztéri* um mellé vegyük be az építésügyi minisztériumot is, ami az előterjesztésből kimaradt. Aai az ellenséges megnyilvánulásokat és az iparostanulők politikai nevelésének szei'vezett megzavarására irányuló akciókat illeti, ezek olyan kérdések, amelyek fontosságuknál fogva megérdemlik,-fó hogy elsősorban foglalkozzék velük a Végrehajtóbizottság és az osztály. Reméljük, hogy ez a végrehajtóbizottsági ülés V' lamennyiünk számára azzal az eredménnyel fog j'rnt, hogy munkánkat lényegesen jobban tudjuk majd elvégezni. Elnök : Tisztelt Végrehajtóbizottság! Azt hiszem, nem kell különösebben indokolni, miért fontos és komoly kérdés az, amit most tárgyalunk. IIem kevesebbről van szó, mint az ország iparosításának egyik előfeltételéről, arról, hogy iparunk fejlesztéséhez megfelelő „re szakmunkásokat tudjunk nevelni. Itt kétségtelenül vannak hibák, amelyek elsősorban a tanulmányi színvonalnál mutatkoznak meg* Rá akadok mutetni azonban arra, ho#y a tanulmányi színvonal elégtelenségének okát főképen az általános iskolai nevelésben kell keresnünk. Éppen ezért fel kell hivni oktatási osztályunk figyelmét, nyomatékosan mutasson rá a saját osztályán belüli hibákra. Azonkívül Írjunk át a közoktatási minisztériumhoz és ebben mutassunk rá arra, hogy a hibák Itt kezdődnek, fcepp és a tanulmányi színvonal, valamint a fegyelem tekintetében az általános iskolákban fennálló hiányosságok következményei az iparostanuló iskolákban jelentkeznek. Az általános iskolai tanulók figyelmét fel kell hivni erra, milyen következményekkel jár az, ha rosszul tmúlnak. t Felvetődött az a kérdés, hogy az iprarostanuló iskolákban-Bt} í - 51 - fe | ! - -______— ________________________3.________________