1951. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

186

J - 1 2 - ^ 262 2*/ Ezt a határozatot jóváhagyás céljából fel kell ter­jeszteni a pénzügyminiszterhez. Határidói február 27. FelelŐsi "Varga István. ben folytasson vizsgálatot és a felelősség kérdését tisztázza. Határidőt március 6. Felelősi Nagy József. Napirend után • 1./ Bejelentés a megvásárolt sírhelyek ügyében folytatott vizsgálatról. ~ ■ ' Előadói Kruzslák Béla. A temetőben megvásárolt sírhelyek ügyében folytatott vizs­gálat megállapította, hogy komoly visszaélések fordultak elő. A törvény­nyel ellentétesen gazdálkodtak, amikor a sírhelyeket értékesítették. Van* nak esetek, hogy élő emberek kettős sírhelyeket vásárolnak maguknak,ami szabályrendeletbe ütközik. Kétezer sirhely van megvásárolva. Az ilyen sírhelyek csak addig érvényesek, amig meg nem telik az a tábla, amelyen belül a sírhelyet megvásárolták. Budapest területén 49 temető volt,ezek közül 12 marad nyitva. A bezárt temetőkben megvásárolt sírhelyekbe nem lehet temetést megengedni, hanem nyitott temetőben kapnak ingyenes sír­helyet azok, akiket ez megilleti. fó Hozzáazőlőki Döbrentei Ktraolyné, Nagy József, Gálhidi Béla Znamenák György, Pesta László, Nezvál Ferenc. Határozat s 264 1./ A Végrehajtóbizottság úgy intézkedik, hogy azok, akik forintért vásároltak sírhelyet, 350 forint exhumálást dij kifizetése esetében két sírhelyet kapnak a nyitva lévő temetőkben. 265 2./ A Végrehajtóbizottság felhivja a IV. /ipari/ osztály vezetőjét, hogy a belügyminisztérium iogi osztályá­val beszélje meg azoknak a sirhelyügyét, akik a air- j helyet pengőért vásárolták mag. 2./ Bejelentés a Kilián Qyórgy»Tanul6otthon előtti parko­sitásról. mm­Előadót Pesta László. A földművelésügyi minisztérium a VB mezőgazdasági osztá­lyának küldött leiratában utal arra, hogy a VB december 27.-én tartott i < ; _______—. , _ fe

Next

/
Thumbnails
Contents