1951. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
172
vei sem tárgyaltak, csak egyaneasn az FM-mel. Ez az állami fegyelem megsértése is. N e z v á 1: A vasárnapi agitáolón márk ki is vitték ezt a dolgot és mindenki nagyon örült neki. Megkérdeztem, hogy mit % kell csinálnunk nekünk? Azt felelték, hogy osak engedjük meg, hogy ott egy kulturpark legyen. Létesítése nem kerül sokba, oaak 120.000 forintba. Zna mán á k:& tárgyaltam ebben az ügyben a XIX. kerülettel. Nagy elvtárssal is beszélgettünk róla. Kulturparkot szerettek volna létesíteni, de a BUVI tervei szerint 600.000 forintba került volna. & persze azt mondottam, hogy erről szó eem lehet, az erdőt nem szabad kiirtani. Erre azt felelte a XlX.kerületl tanács, hogy akkor nem oainálja meg. Azután átdolgozta a tervet és Így oleaóbban jött volna ki. De amikor másodszor Jöttek ezzel az igénnyel hozzám, azt mondottam, hogy menjünk ki a rajzókkal éa beszélgessünk róla. Megmondottam, bogy világítani is kell a parkban. Erre nem is gondoltak. As Blí-ből la klvittünk egy erdőmérnököt, miután az erdőket már átadtuk a minisz- fo tóriumnak. Az ő álláspontja az volt, hogy a park létesítése nem rontja az erdőnek porfotó Jellegét. Azt mondotta a XlX.kerületl tanács, hogy ahova gyermek- játszóteret akarnak csinálni, ott különben ia igen ritkák és vékonyak a fák, tehát nem sok fa pusztulna ki. Ezt helyesnek tartottam, da ast Javasoltam, hogy dolgozzák osak ki teljes egészében a tervet, Nem baj - hs a tervezéssal foglalkoznak, mert olyankor Jut őszükbe, hogy ezt se vettük bele a tervezésbe, azt se. Tőzeges IC-t akartak oda csinálni. Elnök: As a baj, hogy a szakminisztériumtól is próbáltak engedélyt kérni. Znamenák: Azt mondottam, hogy dolgozzák ki ponI • í ti j i 4 • 133 - i fc — ------------------ ---------------------------