1950. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
79
« Tény, hogy egyes részletek, amelyekre a felszólalók rámutattak, az előterjesztésben homályban maradtak. Ilyen például az, hogy az építési osztály és a közlekedési osztály hatáskörében működő, és rokonfeladatokat teljesítő vállalatokkal az együttműködés, esetleg egybeolvadás, valamint a feladatok elhatárolása ebben a javaslatban nem történt meg. Nem tudom, vájjon ez olyar. dolog-e aminek meg kellett volna történnie, - azonban az egyes vállalatok felállítása során ez még bővébben megtörténhetik. Ez tulajdonképen egy elvi elhatározás, a- mely a rossulmüködő vállalat feloszlatását határozza el, ugyanakkor pedig - más meggondolás alapján - később minden kerületű*, maja a fejlődés során minden tömbgondnokságra kiterjedően uj, kis vállalatok felállítását határozza el olymódon, ahogyan le van fektetve. Azt javasolom, hogy az S-konstrukción a fejlődésnek ebben a stádiumában ne változtassunk, de máa, rokonfeladatokat teljesítő vállalatokkal, vagy feladat-elhatárolásokkal egeszitsüjc ki a javaslatot. Hidas : Döbrenteiné elvtársnő elöljáróban a javaslat terjedelmességét azzal indokolta, hogy ez olyan vállalat, amelynél \ túlságosan sok hiba van. Mindjárt azt is hozzátette: tekintettel arra, hogy il>en hibák vannak, ezért szükség van arra, hogy ezt a vállalatot ilyen formáDan megszüntessük és valamilyen más módon ilyen, vagy olyan vállalatot hozzunk létra. Ha ebból a szempontból megnézzük a javaslatot, meg kell álvetve. lapítanunk, hogy abban lényegében két kérdés van felfekÍBÉzn Első - sorban felveti a jelentés azt, hogy milyen súlyos nioák vannak ennél a már most meglévő vállalatnál, - azonban azt, hogy milyen hibák vannak és ezeknek a hibáknak mik az eredő okai, mik a következményei, bővebben nem fejti ki a jelentés, habár azt hiszem, hogy ahhoz, hogy a végrehajtóbizottság helyesen tudjon állást foglalni a vállalatnak, vagy a vállalatoknak a jövőbeni formájára vonatkozóan, ahhoz részletesebben kellett volna ismertetni azokat a hibákat, amelyek ott elő. ______________g£__________■___________ I-56I I Jp- 'á _______ __ _ ’____ __ _ 4P ró______