1990. június 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
20
\ . Vhp. > A BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA Végrehajtó Bizottságának ______Titkára_________ T árgy: a Fővárosi Térinformatikai Rendszer kifejlesztése Tisztelt Tanács! I. Már az 1980-as évtized első felében nyilvánvalóvá vált, hogy a döntések megalapozása nem nélkülözheti a korszerű információ-tárolást, feldolgozást és szolgáltatást. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács vezetése között 1981-ben megállapodás jött létre a közműnyilvántartáshoz szükséges alaptérképek elkészítéséről. A munka a pénzügyi források szabta szűk keretek között megindult, és folyamatban van. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága az 1986-90. évekre vonatkozó korszerüsitési feladatterv keretében fogadta el az egységes fővárosi tanácsigazgatási informatikai koncepciót, melynek része a területi műszaki adatbázis. A Végrehajtó Bizottság úgy határozott, hogy ki kell dolgozni a megvalósitás konkrét programját, és a rendszer üzemszerű működésének feltételeit - az adatállományok feltöltésével - 1990. december 30-ig meg kell teremteni. A programot a Vezetői Értekezlet 1987. junius 22-én megtárgyalta és úgy foglalt állást, hogy meg kell kezdeni a szakmai és pénzügyi egyeztetéseket, majd a végleges javaslatot a Végrehajtó Bizottság elé kell terjeszteni. Ezt követően készült újabb változat, melynek a megvalósításával 1 az érdekeltek egyetértettek, de a módozatokkal és a pénzügyi feltételekkel kapcsolatban több ellenészrevétel merült fel. KÉÉ |H| ío yí ___________________________________ 1 ' ________