1990. április 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
190
dr.Szatmári István: XI. kerületi fővárosi tanácstag úgy itéli meg, hogy ez a kérdés még halasztható későbbi időre. Megjegyezni kívánja, hogy az anyag nem tartalmazza a rehabilitáció kifejezést. Szeretné, ha az előterjesztők tartanák magukat a testület eredeti határozatában használt terminológiához. Bardócz Tamás: XIX.kerületi fővárosi tanácstag emlékeztet arra, hogy a kerületi tanácsok testületéinek véleményével megegyezően kerülhet sor az elnevezésekI re. , Az utca elnevezésre tett bizottsági javaslatokat 14 kerületi f tanács elutasította, azzal, hogy elhamarkodott lépés, nem került sor ennek fedezésére a költségvetésben. Nem tudja elfogadni egyik javaslatot sem, de a bizottság munkáját megköszöni. Konkrét észrevételei Kispestre vonatko■ zóan Kuttódülő elnevezést most hallja először, ezt véleménye • • szerint senki sem ismeri. Az utca elnevezéseknél félreértés történt, hogy négy utcanevet változtat meg a kerület és nem tizenegyet, kéri ennek kijavítását. A határozati jvaslat egyik pontját sem tudja elfogadni az előbbiekben felsoroltak miatt. Gyulai Gusztáv: XX.kerületi fővárosi tatanácstag, szintén azon a véleményen van, hogy nem szükséges ebben az ügyben gyors és elsietett döntést hozni. Úgy gondolja, hogy a helyhatósági választásokig a Fővárosi Tanácsnak csak olyan témákat kell megtárgyalnia ami a működéshez feltétlenül szükséges. Ez egy koncepciónál is kérdés, melyre a Végrehajtó Bizottság figyelmét is felhívja. Az előterjesztésben szerepeitekhez elmondja, hogy Pesterzsébet nevet kéri Pestszenterzsébet megnevezés helyett, azzal az indoklással is alátámasztva, hogy 1927-ben Orikány Béla polff I H ,1 _____________________ — — m 6' I mmmm ■ j ^ | - 15 - | l