1989. december 12. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

124

k 2./ Mindezen ellentmondások, feszültségek ismeretében dön­tött úgy a Fővárosi Tanács, hogy az l989-90. évekre szóló kiemelt programja részeként megtárgyalja a lakás- gazdálkodás hosszú távú fővárosi koncepcióját. Az első lépésben a tcbbszáz szakember részvételével és széleskörű szakmai egyeztetéssel kialakított műhely­munka eredményét a Tanácstestület ez év szeptemberében megtárgyalta. Hozzájárult ahhoz, hogy azt társadalmi vi­tára bocsássuTs illetve szakmai körökben ismételten egyeztessük, noha a budapesti elgondolások csak a köz­ponti irányelvek, intézkedések kereteibe illeszkedhet­nek. A szeptemberi tanácsülésen és az azt előkészítő vi­tákon is felmerült, hogy a peremfeltételek hiánya mi­att nem lenne-e célszerűbb a saját hatáskörben tehető rövid távú intézkedésekre szorítkozni. Sajnos a lakásgazdálkodás országos koncepciójának nyil­vánosságra hozása egyre késett. Az azóta eltelt időben beigazolódott: helyes volt az a álláspont, hogy a fővárosnak rendelkeznie kell saját el­képzelésekkel, mégpedig rövid-, közép-, és hosszú távra. ezt alátámasztja, hogy a lakásgazdálkodás hosszú távú koncepciójára vonatkozó javaslataink már eddig is hatot­tak a központi szervekre. Az is helyesnek bizonyult, hogy a Fővárosi Tanács a szakmai javaslatokat társadalmi vitára bocsátotta.- Á vitaanyag a főváros lakosságának képviselőit közös gondolkodásra serkentette, s alátámasztotta a véleménye­zés azt is, hogy megalapozott rövid távú intézkedések a lakásrendszer komplex és hosszabb távú átgondolása nél­kül nem lehetségesek. A koncepcionális javaslatok kidol­gozása és a nyilvánosság elé bocsátása tehát az adott helyzetben indokolt és hasznos lépés volt. L A társadalmi vita eredménye azonban összességében alat­l ta marad a várakozásnak. Az 1989. november 25-ig be­érkezett vélemények egymásnak ellentmondóak, egyaránt találhatók közöttük az elképzeléseket támogató és támadó vélemények. Közös jellemzőjük azonban, hogy a fővárosé­tól eltérő, újszerű, a kérdés komplex megoldására vál­lalkozó javaslatokat nem tartalmaznaTT Ezért bármennyi­re is nyitottak vagyunk a közrebocsátott elgondolásoktól akár merőben eltérő koncepciót is magunkévá tenni, a társadalmi vita során beérkezett javaslatok, észrevé­telek csak azok pontosításához, kiegészítéséhez nyújtot­tak segítséget. ■ . ^- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents