1989. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
269
Rafaelné dr.Rikli Erzsébet: Szóbeli kiegészítőjében tájékoztat arról, hogy az előterjesztés elkészítését több mint féléves előkészítő munka előzte meg. A Végrehajtó Bizottság álláspontja, hogy a hosszutávu koncepció alapján, annak részeként kerüljön kimunkálásra az állami házingatlanok elidegenítésének a stratégiája. Ez pedig hosszú távon olyan legyen mely a tanácsok lakásellátási felelősségével összhangban lesz, és a tulajdonosi reformmal is ’ kerüljön összhangba. A Fővárosi Tanácsrendelet módosítása szükséges és indokolt, akár átmeneti időre is. Tájékoztat arról, hogy a Miniszter- tanács április 27-én megtárgyalta a központi hosszutávu kon- ! cepciót. Úgy határozott, hogy azt az uj kormányprogram elfoj gadását követően, az év második felében bocsájtja társadalmi f vitára. A Végrehajtó Bizottság úgy döntött, hogy gyorsítsák fel a 1 fővárosi koncepció kidolgozásának munkálatait. Az állami lakóingatlanok elidegenítésével kapcsolatos szemlélet és magatartás kérdéséről azért kiván szólni, mert szélsőségek jellemzik a megítélését. A kerületek egy része - némi túlzással - mindent eladna, mig másik része kifejezetten tartózkodik az elidegenítéstől. A Végrehajtó Bizottság álláspontja, hogy alapvető a lakásvagyon védelme és fordulatot kell elérni a budapesti lakás- * állomány állapotában; valamint a nemzeti vagyon nem tulajdonérzékeny . 1988. végéig az állami lakások összesen 6 %-ára érkezett kérelem vételi szándékra, értékesítésre pedig a 425 ezer lakásnak 1,1 %-a került. Az egyetlen járható ut az elidegenítés ösztönzése, a vétel feltételeinek könnyítése, az eljárás egyszerűsítése, melyet a rendeletmódosítás szabályai szolgálnak. Céljuk, hogy a rendelettervezet növelje a kerületi I Él- 19 -