1989. február 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
163
B ' Eü r Magyar György főkertész irányításával. 1869-ben nyitották meg a szigetet a nagyközönségnek. Korszerű közlekedő eszköze ebben az időben a lóvásut. a masabb igényű idegenforgalom és kultúra intézményeiként működnek. A Margit-hid 1876-ban készült el, a szigetre levezető szárny-hidját 1900-ban nyitották meg. Ekkor vezették be A_Margitsziget a városszerkezetben a belépőt, amit - a Tanácsköztársaság rövid idejét kivéve - 1945-ig minden látógatónak fizetni kellett. A Margitsziget a Duna pesti és budai ága között helyezkedik el. Budapest fejlődésével - növekedésével a Marfl-l. v-j-'. 1908-ban József főherceg a területet eladta a Főváros- gitsziget városszerkezeti elhelyezkedése jelentősen megnak, és ar köztulajdonná lett. Törvénycikk mondta ki, változott. Évszázadokon keresztül 1872-ig Budához, 1950hogy "a sziget örök időkre nyilvános kerttül tartandó *9 Budapest budai oldalához kötődött. fent". 1950 óta kapcsolódik közigazgatásilag a XIII. kerület- 1909 január elsejével vette át a Szigetet a Fővárosi hEZ- Budapest egész területét tekintve, elhelyezkedése Közmunkák Tanácsa. Alapos megfontolás után tőkeerős vál- csaknem központi. Déli és északi végén hiddai kapcsolólalkozóknak adták bérbe. dik 3 budai és a pesti oldalhoz. A forgalmi eszközök fejlődésével, s igy a mozgási lehetőségek nagyarányú A II. Világháború előtt hiresek voltak az itteni éttér- megnövekedésével, megközelítését tekintve ma már nem mek, a Spolarich, a New-York és Márkus féle vendéglők, a csupán a szigettel legközvetlenebb kapcsolatban lévő Fióris cukrászda és a Casinó. szomszédos területek lakóit kell figyelembe venni, hanem számolni kell az egész főváros lakosságával is. A Palatinusz fürdő 1921-ben, a Nemzeti Sport Uszoda 1931-ben, a Szabadtéri Színpad nézőtér, - és bejárati 4 sziget közvetlen megközelítését szolgáló tömegközlekeoszlopcsárnok 1938-ban épült. dési eszköz a 26-os autóbusz, mely az É-0-i Metró Nyugati Pályaudvari megállójától indul és a Váci úti megállóA felszabadulás után 1948-ban a Sziget létesítményeit hoz érkezik, államosították. Területe közigazgatásilag Budapest, XIII kerületéhez tartozik. Mindkét oldalon kishajójárat működik, és érinti a Szigetet a MAHART két vonaljárata is, 2 megállóval. A felszabadulás után Margitszigetnek nemcsak "tulajdonképpeni rendeltetése", de városszerkezeti helyzete is lényegesen megváltozott. Jórészt megszűntek a kevesek Személygépkocsival az Árpád-hidról a szállodák mögött számára rendelt zártkörű klubok és megmaradtak, szűk- kialakított parkolókig megengedett a beközlekedés. Vilségszerően bővültek azok a létesítmények, melyek vaióban lamossal csak déli oldalról közelíthető meg. a szabadtéri pihenés és üdülés céljait szolgálják, vagy ,|R ■ 463 j _____________________ /