1988. december 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

28

> f— VI. Érdekeltség az új szervezeti és működési struktúra kialakításában . A Fővárosi Tanács apparátusa és háttérszervezetei új szervezeti és mű­ködési struktúrájának kialakítása csak a munkatársak és a szervezeti egységek vezetői nagyfokú érdekeltségének biztosításával valósítható meg. így továbbra is alapelv marad, hogy a./ a szakigazgatási szerveknél a "kiinduló létszám"-on felül 1989. január 1-től jelentkező létszámmegtakarítás bérköltsége teljes egészében az adott szerven belül használható fel; mig iu I b./ hátérszervezetek esetében a létszámcsökkenésből keletkező bérmeg­takarítás 40 %-a a létszámleadást végrehajtó szervnél, 20 \-a a felügyeletet ellátó szakigazgatási szervnél maradjon, további 40 %-a központi tartalékba kerüljön. I A "kiinduló létszám" azt követően alakul ki, hogy az adott szervezet: a./ csökkenti jelenlegi létszámát az összes olyan feladat létszámvon­zatával, amelyeket eddigi kimutatásai alapján megszüntet, illetve f amelyeket bárhova átad, b./ növeli az igy kialakult létszámot azoknak a feladatoknak létszám­vonzatával, amelyeket az eddigi kimutatások alapján bárhonnan át­vesz. m ■ h r ~ ~ ------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents