1988. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

67

k - a ­hajtó Bizottság ez év elején tekintette át, és akkor ho­zott határozatában egyetértett avval, hogy a XX.kerületi Tanács egyik kísérleti munkahelye legyen az uj tanácstör­vény megalapozásának, amelynek keretében a jelenlegi szak­irányítási struktúra racionalizálására is sor kerülhet. Felkérte a XX.kerületi Tanács elnökét, hogy a továbbfej­lesztés feltételeit biztosítsa, és a fejlesztések tapasz­talatairól egy év elteltével adjon számot. Ennek alapján került sor az előterjesztésre, amelyben tájékoztatást ad­tak arról, hogy további hatósági feladatok koncentrálását tervezik az ügyfélszolgálati irodába. A tervezett uj meg­oldások lényege abban foglalható össze, hogy a korábbi ágazati tagozódással szemben a tevékenységeknek megfelelő komplex feladatösszevonás jelenik meg. Ennek eredményeként a jelenlegi 8 szakigazgatási szervvel szemben 3 feladat­blokk kialakítására kerülne sor. I . A hatósági blokkban biztosítanák valamennyi ilyen jellegű feladat ellátását. E hatáskörök döntő többségét a már be­vált ügyfélszolgálati módszerrel (azonnali elintézéssel) tervezik elvégezni. A városgazdálkodási blokkban egységesen szerveződnének a megjelölt feladatcsoportok. A költségvetési könyvelési, beruházás lebonyolítási tervezés-fejlesztés; kommunális ügyek; vállalatielügyelet; ellátásszervezés. Ez a jelen­leginél komplexebb településfejlesztést tenne lehetővé. Az egységes intézményirányítás keretében a 92 tanácsi in­tézmény összefogott irányítására nyílna lehetőség.A GAMESZ helyét és szerepét, szakirányítását is e blokkhoz kapcso­lódva tervezik továbbfejleszteni. A Végrehajtó Bizottság az előterjesztést elfogadta, fel­kérte a XX. kér. Tanács elnökét, hogy a továbbfejlesztés I ^ I

Next

/
Thumbnails
Contents