1988. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

50

Az előterjesztések véleményezésénél nagy figyelemmel kísérjük, hogy a tervek* oen foglaltak összhangban legyenek a főváros hosszútávú környezetvédelmi kon* cepciójában rögzített célkitűzésekkel, valamint a környezetvédelmi létesít­mények elkészülési határideje megegyezzen az adott beruházás határidejével. Az érdemi vitát nehezíti, hogy az előterjesztésben szerepel, kik és milyen testületek tárgyalták az anyagot, de az már nem, hogy mivel nem értettek egyet. Ezeknek az információknak a hiánya csökkenti a széleskörű és alapos tájékozódást, ami elengedhetetlen feltétele az igazán megalapozott javaslat- tételnek. Ugyancsak gondot okoz az is, hogy egyes anyagok akkor kerülnek a bizottság elé, amikor már kisebb jelentőségű javaslat bedolgozására sincs idő. így e javaslatok már csak mint szóbeli kiegészítések kerülnek a testü­3izottságunk különös körültekintéssel tanulmányozta a természetvédelmi terü­letekre vonatKozó előterjesztéseket. A tervezett intézkedések megtételét fon­tosnak tartottuk, szorgalmaztuk következetes végrehajtásukat (pl. az értékes •;övényállományú kertek védelme). Részletesen elemeztük a környezeti ártalmak megszüntetését, illetve csökkentését célzó vizsgálati anyagokat. Szorgalmaz­tuk az azokkal összefüggő intézkedések megtételét (pl. a főváros levegőminő- ségi állapota esetében). Úgy értékeljük, hogy véleményezési feladatunknak (SzMSz 85. paragrafus, a., b., c. és e pontja) eleget tettünk. Észrevételeinkkel, javaslatainkkal segít- , séget kívántunk nyújtani a döntést hozó testületek részére, felhívva figyel­muKet a környezetvédelem egyre égetőbb és sok esetben megoldatlan kérdéseire. Többek között jeleztük a környezetvédelemmel összefüggő beruházások egy ré­szinek elmaradását, illetve az ebből keletkező környezeti ártalmakat is. 2.2. Bizottságunk ellenőrző szerepkörében vizsgálta néhány kerület, illetve jelentősebo üzem környezetvédelemmel összefüggő tevékenységét. y Az elmúlt időszakban évente két kerületi tanácstól kértünk tájékoztatót lett terület környezetvédelmi helyzetéről, a tett és tervezett intézkedé­1. A tájékoztató beszámolók általában színvonalasak, a valóságnak megfé­rt értékelik a kerület helyzetét. Mellékletként minden kerületnél szere­*

Next

/
Thumbnails
Contents