1988. szeptember 13. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

86

i i dr.Szegvári Péter: Megköszöni a bizalmat. Munkáját úgy szeretné végezni, hogy azt a következők jelle­f mezzék: tisztelet a megbizőinak, alázat a hivatása iránt és megbecsülés mindazok felé, akik segitik tevékenységét. Kéri a Tanács tagjainak, tisztségviselőinek és a budapesti taná­S csóknál dolgozóknak támogatását f elelfissénteljes funkciója eredményes ellátásához. * Elnök: júliusi ülésén a Tanács az idő I előrehaladása miatt úgy foglalt állást, hogy a fővárosi ke­rületi Közegészségügyi- Járványügyi Szolgálatok átszervezé­sére vonatkozó javaslatot mai ülésén tárgyalja meg. A Végrehajtó Bizottság úgy itéli meg, hogy az átszervezés végleges eldöntéséhez bizonyos tapasztalatokra szükség van. Ezért azt javasolja, hogy a Tanács vegye tudomásul, hogy az előterjesztésben foglalt elveknek megfelelően négy kerületi tanácsnál /XI-XXII, V-VI/ kisérleti jelleggel kerüljön sor a szolgálat átszervezésére és az egyéves működés tapasztalatai alapján teszünk majd javaslatot a T.Tanácsnak. Ezért kéri, hogy a T.Tanács az átszervezésre vonatkozó javaslatot ezévi munkatervéből törölje. > Munkaterv szerint a mai ülésen kerülne megtárgyalásra a l> "Beszámoló a főváros kereskedelmi ellátásának helyzetéről,­javaslat a további feladatokra" cimü előterjesztés. A Végre- t v* hajtó Bizottság az előterjesztés tervezetet megtárgyalta, és úgy Ítélte meg, hogy a T.Tanács teljeskörü tájékoztatásához V a helyzet reális megítéléséhez és megfelelő döntések megho­zatalához az előterjesztést át kell dolgozni, melynek szem- ji pontjait meghatározta. Ennek alapján javasolja, hogy a T.Tanács e napirendet októ- lNr» béri ülésén tárgyalja meg. 5

Next

/
Thumbnails
Contents