1988. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

90

l| fejlesztési előirányzatok szükséglet szerinti felhasználásával, vala­mint ezen előirányzatok közötti szabad átcsoportositási lehetőséggel. Az intézmények az év során a tervezett 1.077 mi 11 lő Ft-tal szemben saját forrásaik növelésével 1.195 mi 11 lő Ft-tal gazdálkodhattak. Ebből működési kiadásaikra 1.077 mi II lő Ft-ot, fejlesztési kiadásokra 54 l. millió Ft-ot, felújításra 43 millió Ft-ot használtak fel. (21. sz. táblázat) • Az egységes pénzalapgazdálkodás nyújtotta újszerű lehetőséggel, első- ? sorban a Tétényi ut! Kórház tudott élni. Egyik épületének kezelői jo­I gának átadásával növelte fejlesztási előirányzatát, amelyből megol­dotta a betegek központi telephelyén történő elhelyezését, s emellett működési és felujitási pénzeszközeit is kiegészíthette. t H összefoglalva megállapítható, hogy az egységes intézményi pénzgazdál­kodással a már meglévő pénzügyi kötöttség tovább mérséklődött, az in- 4 tézményi gondolkodásban megjelent a vállalkozói felfogás, mely több­leteszközöket jelent egyes alapellátási gondok megoldására. Intézményi állóeszközfenntartási tevékenység A fővárosi intézményhálózat felújítására 1987. évre a képzési kulcsok alapján 816 millió Ft-ot tervezhettünk. A főváros felujitási gondjait figyeIembevéve, a Pénzügyminisztérium tervszinten az állami költségve­tésből 520 millió Ft kiegészítést biztosított e feladatra, valamint a kerületi tanácsok még a tervezés időszakában 38 mi Ilié Ft-tal módosí­tották előirányzataikat. Ezt növelte az előző évi 72 millió Ft-os fe­lujitási maradvány, a központi intézmények és a kerületi tanácsok sa­ját pénzeszközeik terhére történő 95 mi II ló Ft-os átcsoportosítás, va­lamint a központi tartalék terhére biztosított 33 millió Ft-os elő­irányzat emelés. Igy a rendelkezésre álló előirányzat évvégére 1.576 ^ mi 11ió Ft-ra módosult. Az 1987. évi felújításra fordítható előirányzat már kedvezőbb pénzügyi feltételeket biztosított az 1986. évinél, ugyanis már tervszinten 381 millió Ft-tal magasabb előirányzat állt rendelkezésre e feladatra. Is­mert azonban az a tény, hogy a főváros épületállományának jelentős része erősen elhasználódott, s a több évtized óta felhalmozódott felu­W ; ■ ► - 51 -

Next

/
Thumbnails
Contents