1987. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
95
MHH r~ ■ ■■MU x i j. » mivel a közlekedési hálózatok fejlesztése elmaradt a moto- se érdekében a következő fontosabb intézkedések történ- menetllü. A balesetek súlyossága, azaz a halálos és súlyos rizációs fejlődés által támasztott követelményektől. tek: sérüléses baleseteknek az összbalesetszámhoz viszonyított — Részben nemzetközi tárgyalások eredményeként mégha- arányiaz elmúlt években kismértékben növekedett. (1981 A járműállomány elavult műszaki színvonalú, melyet jól tározásra kerültek a szennyezőanyag-kibocsátás fajlagos ben 39,5%, 1985-ben 43%.) Ez az arány nemzetközi összejellemez az, hogy jelenleg is döntő mértékben ugyanazok a határértékei. (Kedvezőtlen, hogy az értékeket — a kiala- hasonlításban is magas. r korszerűtlen típusok kerülnek beszerzésre, mint 10—15 év- kult hazai viszonyokat és a gazdasági lehetőségeket fivel ezelőtt. A hazai járművek károsanyag-kibocsátása 20— gyelembe véve — a kívánatosnál magasabban állapították A balestek során meghalt, megsérült személyek részaránya 40%-kal magasabb a korszerű színvonalat képviselő típu- meg.); a forgáomban betöltött szerepük szerint az elmúlt éveksoknál. További súlyos levegőminőség romlást okoz az — Kialakításra kerültek és folyamatossá váltak a meghatá- ben alipvetően nem változott: járművezető 31—33%, utas alapvetően korszerűtlen járműállomány 9 évet meghaladó rozott helyre és anyagokra vonatkozó mérések; 30%, gyalogos 37-39%. átlagos életkora, mivel az elöregedés jelentős emissziórom- — A benzin ólomtartalmát literenként 0,6 grammról 0,4 lássál jár együtt. grammra csökkentették; A balestek számának okozók szerinti megoszlása — ugyan— Elkészült a főváros ún. „szmogriadó-terve"; csak az elmúlt évek adatait figyelembevéve — a következő— Megindult a környezetvédelmi szakemberek képzése. képpen alakult: A levegőminőség rendeletben ndtályozott határértékei járművezető 65-67% A* 1987. januáriéban életbelépett gyalOgOS 31-33% EuM. rendelet alapién Utat, műszaki hiba, "Z? védett tariíiet Zajterhelés egyéb 1- 2% év* étim napi étim .STéSt A főváros közlekedési zajhelyzete - a levegő minőségéhez ........ . . ll4m. . 3 3 3 hasonlóan - tovább romlott, a kialakult állapotot jellemzi TlJ. 8 é> gépi* Szénmonoxid 2.00 mg/m 5.00 mg/m 10.0 mg/m az hogy flz e)mú|t felül Vizsgálat Óta a közlekedés átlagos <1960-1986 Kozott) Nitrogéndioxid 0.070 mg/m3 0.085 mg/m3 0.100 mg/m3 zajkibocsátása 1,2 dB (A)-val növekedett. ’ II Al - —— , 3 „ —_ , 3 e beletetik véltozéi gépjármüvek 1000 gépjárműm Ólom 0.0003 mg/m 0.0003 mg/m Év .zéme % «éma jutóbalaaat I Formaidat)Id 0.003 rrtfm3 0.035 m*m3 Az elmúlt évtized városfejlesztésének kedvezőtlen követ- ötizeten Kéme kezménye, hogy a vasúti, hév és villamosvasúti vonalakhoz ————— —— közel telepített lakóterületeken a zajszint különösen éjsza- iseo 2379 - 48110 49,4 a m*ráci aHatm..*a*i4v a a _i-__< ka meghaladja a megengedettet (pl. a Szentendrei hév pá- 1966 4806 + 102.0 84 613 68.8 = -.3 ♦ «ja -.3 zés 71%-a, a nitrogén-dioxid kibocsátás 59%-a közlekedés- A ... ,, Qna, ... . .... . tői származik A zajterhelés 80%-a közlekedési eredetű. Különösen kedve- i»76 soao - 8.0 200312 ie.7 zőtlen a helyzet zártsorú beépítésű, magas házakkal hatá- W77 6242 +4,2 292046 17.9 A közúti közlekedésből eredő ólomszennyezettség a méré- főutak mentén. A vizsgálati adatok szerint Budapest ..re «« ‘ ™ sí eredmények szerinti normít több helyen szorosan Jxpcmi MiMn él > amin • m- in. «73 +3.« 332 3« a.4 meghaladja. A legnagyobb koncentráció az Alagútban és a nagyobb a megengedettnél, nappal 78“®2 őB IAj ” II. karúiét Mártírok Útja-Kalati K. u. kereszteződésében í?*" T" autópálya beirezetd szakaszok za|sz,nt|e m 3ez. - 1M 388 7» ro.t fordult elő 82 dB(A), az I. rendű főutakon mért zajszmtek átlaga 77 H82 4063 + 3,6 410523 9.9 dB(A), a II. rendű főutakon pedig 71 dB(A) körülire tehe- i«B3 4040 - 0,6 435496 9,3 tő. A zajszint még a legalacsonyabb kategóriájú városi uta- 1994 4068 + 0.4 465 728 8.7 Gépjárműfajták uarint kibocsátott léguannyazfi anyagok fgjtagoa kon is ^ghaladja az elfogadható 55 dB(A) értéket. Kedve 1986 3977 - 2.0 489 784 8.1 mennyisége (g/h) zőtlenul magas a zajszmt a Ferihegyi repülőtér, a vasúti- és 1986 4241 + 6.6 618000 8.2 autóbuszpályaudvarok, vagy más jelentősebb forgalmi te- ' 1 lephelyek közelében levő területeken. xbec**iit adatok Gépjárműfajta co ch no Pb fun A közlekedési eredetű zajok káros hatásainak megelőzése Szaméiygépkoc*i 1179 in.2 113.6 2.88 - szempontjából fontos, hogy rendeletben rögzítésre kerültek a zajhatárértékek, valamint létrehozták az állandó zaj- A gépjárművezető hibájából bekövetkezett balesetek 40%-a autóbuu^ktnshet 313 30.3 191,0 - 202 mérések rendszerét. Figyelemreméltó, hogy az előkészítés az elsőbbségi jog meg nem adása miatt, a gyalogosok által Mhtrg«pkoc«i alatt álló közlekedési létesítményeknél a zajvédelmet - a okozott balesetek 37%-a a vigyázatlan útralépés miatt kötervek szerint - a beruházás részeként kívánják megoldani vetkezett be. A fővárosban körülbelül minden negyedik MhmtekMti 2839 252 0 226 3 816 - (P1 Lágymányosi Duna-híd budai úthálózata). baleset qyalogos átkelőhelyen történő gyalogoselütés. Ezért fontos feladat a gyalogos átkelőhelyek biztonságának fokozása. Balesetek A szénmonoxid koncentráció a mérések több mint 84%ánál meghaladja a kritikus értéket, a legmagasabb az Alag- A balesetek alakulása a fővárosban kisebb-nagyobb ingado- Lakó- és pihenő övezetek útban és a Rákóczi út-Baross tér torkolatában. Ugyanitt zásokkal ugyan, de igen lassú csökkenő tendenciát mutat. mérték a formaldehidmaximumot is. A jövőben a főváros A környezetvédelem és a balesetek elleni védelem egyik újlevegőminőségében egyre döntőbbé válik a közúti közieke- Az 1.000 gépjárműre jutó balesetek száma folyamatosan szerű módja a „lakó-pihenő övezetek" kifejlesztése. A ladés károsanyag kibocsátásának a hatása. csökken. A személysérüléses baleseteknek mintegy 5-7%-a kó- és pihenőterületeken a közlekedés környezetkárosító A levegőszennyezési helyzet további romlásának megelőzé- halálos, 29-32%-a súlyos, 60-65%-a könnyű sérüléses ki- hatásainak csökkentése érdekében egyre szélesebb körben m i -