1987. június 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
229
szak közoktatás fejlesztésének társadalmi-gazdasági ' programjában, az intézkedési tervben, a közművelődés fejlesztési tervében; a gyérnek- és ifjúságvédelem ötéves cselekvési programjában meghatározottak megvalósítására; dolgozza fel a Művelődési Minisztérium vizsgálati anyagait és az abból adódó feladatokat éves munkaterveibe vegye fel; a feladattervek végrehajtásáról szóló jelentésekben adjon számot a Művelődési Minisztérium által javasoltak megvalósitásáről is. Ajánlotta a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságainak, hogy tekintsék át a művelődésügyi, egészségügyi és sport osztályok tevékenységi körét. Vizsgálják meg és döntsenek sajátosságaikat figyelembe véve azt, hogy változatlan szervezetben képesek-e ellátni az jfj ujabb feladatokat is, vagy külön szakigazgatási szervet hoznak létre a művelődési, ifjúságpolitikai és sport, illetve az egészségügyi és szociálpolitikai . feladatok irányítására. Teremtsék meg az oktatási intézmények szakmai segitésé- v nek, megfelelő feltételeit vagy úgy, hogy a Minisztertanács 34/1986./M.K.36./ sz. rendeletelehetőségével élve pedagógiai kabinetet hoznak létre, amely a kerületi szakigazgatási szerv vezetőjének irányításával működik; vagy úgy, hogy felkérik a pedagógiai tanács- * adásra a Fővárosi Pedagógiai Intézetet;és biztosítsák a szakigazgatási szerven belül az ifjúságpolitikai feladatok megvalósítását. Határozati javaslat a Tanács a Végrehajtó Bizottság tanácsülések közötti munkájáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Budapest, 1987. május 2.8. J . n n Dr. BteleWl Júzsef a 7 < a VB titkába I- 28 1