1985. szeptember 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
162
\- 19 j Két dologról szeretne szólni. Az egyik a lakásgazdálkodás kérdésköre, a másik pedig a középfokú oktatás intézmény-ellátása és feltételeinek a biztosítása. Tudomásul veszi a Budapesti KISZ Bizottság, hogy a jelenlegi források a koncepcióban megjelölt mennyiségű lakás felépítésére elegendők, de éppen ezért mert ez a mennyiség igen szerény, fontosnak tartja, hogy a meglévő és a felépülő lakásállománynyal hatékonyan, talán az eddigieknél is hatékonyabban kell gazdálkodni. Úgy látja, hogy erőteljes intézkedésekkel, a jelenlegi szabályozó rendszer változtatásával lehetőség van a jelenleginél nagyobb, gyorsabb lakásmobilitás elérésére. Fontosnak tartja, hogy a szabályozók érzékenyen reagáljanak a mindenkori helyzetre. Az anyag is megerősíti, hogy a kis alapterületű, kis szobaszámú l *m lakások nem segítik kellőképpen a mobilitást. A Budapesti KISZ Bizottság nem támogatja garzonházak építését a fővárosban, még az anyagban jelzett szerény mértékben sem. Kivételt ez alól a nyugdíjas házak építése képezhet. I A lakásépítésen és mobilitáson kivül még két területről kíván szólni. A lakásgazdálkodással összefüggésban az árakról megjegyzi, hogy az anyagban szereplő 886 ezer forintos lakásár egy 54 m2es lakásért már önmagában is magas. Emellett fél, hogy ez a 6 Jóra tervezett évi lakásárinfláció is nagyon optimista megközelítés. Szeretné kérni a Tanács vezetőit és minden érintett szervet, hogy minden lehetséges módon próbálja az inflációt visszaszorítani és elérni ezt a kitűzött 6 3»-os szintet. | A koncepció számítása szerint mintegy 15 ezer egyedi szervezésű lakás építésére van igény és lehetőség. Nem megnyugtató tapasztalatai alapján több figyelmet és segítséget kér a tanácstól, kerületi tanácsoktól, az érintett vállalatoktól, az intézményektől a magánerős építkezésekre. I ■ /t'i ■ > i. i * ■ -------------- ^„ ——-—* — ■■ . — ’