1985. szeptember 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
156
Helyes az a célkitűzés, mely a kerületek közötti szintkülönbségek csökkentését irja elő. Az előterjesztésből és a mellékletből is egyértelműen kitűnik, hogy a legalacsonyabb ellátott- sági szinttel rendelkező, vagy más szóval mondva a legelmaradottabb kerület a XVII. kerület. A tanácstagi megbeszélésen felmerült egy-két olyan feszültség, mely megoldása nagy anyagi konzekvenciákkal jár, de hallatlanul kényes. Az egyik az általános iskolai tanterem-ellátottság kérdése. Kisebb horderejű, de jelentős téma - és a prioritások között a lakások után következik - a szakorvosi rendelőintézeti kapacitás, illetve a szakorvosi ellátottság helyzete. A 80.000 lakosságszámból 50.000 ellátottságát tudja biztosítani a jelenlegi rendelőintézet. Véleménye szerint egy olcsó emeletráépítéssel megteremthető lenne a feltétele olyan bővítésnek, amely a teljes tu lakosságszám ilyen irányú igényét tudná kielégíteni. Kerületi vonatkozásban egy közlekedési témát emlit meg. A 31-es főközlekedési ut, vagy másnéven Pesti ut a teljesítőképessége határán van, és az itt lakók, de Budapest ipari üzemeibe bejáró, naponta ingázó sok ezer dolgozó egyre nehezebb körülmények között tudja munkahelyét elérni. Erre tekintettel kéri az illetéi keséktől, hogy a kerülettel együttesen és az adott anyagi lehetőségek keretein belül, vizsgálják meg a 31-es főközlekedési ut teljesítőképessége növelésének lehetőségét. összességében a koncepció elfogadását javasolja, a további tervmunka alapjául a második alternatíva figyelembevételével. Alföldi László: a tanácstagi csoport nevében elmondja, hogy egyetért a koncepció alapgondolatával, alkalmasnak tartja a vitára s arra, hogy a határozati javaslat szerint a tanács a további tervező munka alapjául elfogadja, üdvözli a korábbi jó hagyományok folytatását, az alternatívák kidolgozását. Elfogadásra a második változatot javasolja. H 6 H , ■ J!- 13 -