1985. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
197
,r n- 8 A tavalyi zárszámadásunkban szóvá tettük az átfutási idők hoeezát. Most megállapítottuk, hogy e tekintetben ■ javulás indult meg, de annak mértéke koránteem elégséges. Az ingatlankezelés területén nem találkoztunk olyan kirivó elszámolási hiányosságokkal, mint korábban. A számlák ellenőrzésére általában nagyobb gondot fordítottak. Javult . a lakossági tartozások nyilvántartása ée a visezafizeté- sek törlesztésének üteme is. Kár tavaly is rámutattunk, hogy az építőipari létszám az állami építőiparban csökken, mig egyéb, nem építőipari szervezetek építőipari csoportjainak létszáma tovább ; emelkedik, elvonva a munkásokat az állami kivitelező építőipartól. 1984-ben tovább romlott a helyzet, ráadásul a termelékeny- 2ég is csökkent, valamint visszaesett az eszközarányos nyereség. Mindezeket mar korábban is éezrevételeztük ée javasoltuk alapos tanulmányozását. Ezt a javaslatunkat megismételjük. A költs égvetési gazdálkodásról v Tapasztaltuk, hogy a ezükebb gazdaeági lehetőségek által megkövetelt irányba haladt a gazdálkodás. Már 1933-ban is, 9 1934-ben pedig sokkal több eeetben találkoztunk helyes kezdeményezéssel, átgondoltabb gazdálkodással, ésszerű takarékosságra való törekvéseel. Nagyon kevée számú és nem jelentős kivételtől eltekintve, az alapfeladatok elsődlegességét biztosították. Magalapozottabbak és megbízhatóbbak lettek a tervek, A feladatokat általában jól rangsorolták. Az irányitó szervek erőfeszítései és intézkedései eredményeként az alapellátás túlnyomórészt megőrizte korábbi színvonalát, de ujabb, korszerűbb szakmai igények gyakran még indokolt esetekben sem voltak kielégithetőek. /nagy müszerigényü gyógyítási eljárások, yj iskolai szemléltető eszközök,stb./ Az évközi előirányzat-módosítások megalapozóttak voltak, segítséget jelentettek a gazdálkodóknak. Munkájukat tervszerűbbé és biztonságosabbá tette, hogy az intézmények _____ — 1 I L — ------ —----------