1985. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

240

^ mUvelódésUqyi főosztály Tisztelt Tanácsi A Fővárosi Tanács legutóbb 1972# decemberében tárgyalta és fogad­ta el "A fővárosi közművelődés helyzete és feladatai" cimü elő­terjesztést. A meghatározott feladatokra részletes ütemtervet ké­szítettünk és gondoskodtunk annak végrehajtásáról. A Végrehajtó Bizottság 1974. decemberi ülésén megtárgyalta és jó­váhagyta az MSZMP KB 1974. évi közművelődési határozata végrehaj­tásának fővárosi feladattervét, és határozatot hozott a 2 évenkén­ti beszámoltatásról. 1976-ban és legutóbb 1979-ben megállapította, hogy a hosszú távra készült feladatterv időarányos végrehajtása megtörtént. A VB. fel­oldotta a 2 évenkénti beszámolási kötelezettséget és úgy határo­zott, hogy éves munkátérvében jelöli meg a közművelődési tevékeny­ség egyes szakterületeiről szóló beszámoltatás témáját. Ennek megfelelően az elmúlt időszakban foglalkozott az 5 napos ta­nítási és munkahét bevezetésének művelődésügyi vonatkozásaival, az ifjúság tanórán kivüli nevelésével, a közművelődési dolgozók káderhelyzelével, a Fővárosi Filmforgalmazási és lloziüzerai Vállalat, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a városligeti Petőfi Csarnok munkájával. Az 1974-es párthatározat óta eltelt lo esztendő indokolttá teszi, hogy áttekintsük a közművelődés területén végzett munkánkat és meghatározzuk az elkövetkező időszak főbb feladatait. Ezt támasztja alá a Budapesti Pártbizottság 1984. julius 5-i ál­lásfoglalása, valamint az ugyancsak 1984-ben megrendezett Országos Közművelődési Aktivá tapasztalata. _ J-S7 a

Next

/
Thumbnails
Contents