1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
573
Úgy határozott továbbá, hogy a Főigazgatóság köteles a bevezetett változások hatásait folyamatosan figyelemmel kisérni és az esetleges észrevételek alapján a szükséges intézkedéseket megtenni. Végül úgy foglalt állást, hogy az összes illetékes hatóság, vállalat, intézmény köteles gondoskodni az épitési környezet rendezéséről a beruházások átadásának időpontjára.- a VI. kér. Csenqery utcai szakorvosi rendelőintézet beruházási programját. A Végrehajtó Bizottság 532/1983. számú határozata alapján terjesztette a testület elé a Beruházási Főosztály a beruházási programot. Az előterjesztésben két változat szerepelt. Az egyik változat 35 munkahelyes, a másik 48 munkahelyes rendelőintézet szakmai, tervezési programját tartalmazta. i A 13 munkahely különbség a Péterfy Sándor utcai rendelő és kórház E épülete I. emeleti szintjének a felszabaditásából adódik, innen ugyanis a fogászat átkerült a Csengery utcába. Az ilymó- don nyert területen a Péterfy Sándor utcai kórházban lehetőség van 60 ágyas belgyógyászat létesítésére. A 35 munkahelyes rendelőintézet költsége 199,97 millió Ft, mig a 48 munkahelyesé 235,69 millió Ft. Mindkét változat esetében jelentkezik még 20,4 millió Ft-os felújítási költség. } A Beruházási Főosztály által is javasolt 48 munkahelyes változat előnyei a következők:- a 35 munkahelyes szakorvosi rendelő épületében egy többletszint beépítésével elhelyezhető a Péterfy Sándor utcai Kórházban lévő fogászat, mely egyébként funkciójában a kerületi szakorvosi rendelőintézethez jobban kapcsolódik, mint a kórházhoz; igazgatása a szakorvosi rendelőintézet keretében megfelelő helyre kerülne; ni f - 9 -