1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
310
Megítélése szerint - és ez a koncepcióban is kifejeződik - a magyar közoktatásban hosszú előkészítés után sikerült kidolgozni egy olyan szakmai fejlesztési elképzelést, amelynek a realizálásától az oktatónevelő munka színvonalának, minőségének a javulása várható. A probléma azonban az, hogy ennek a programnak a teljesítéséhez a > szükséges tárgyi, személyi, intézményi, pedagógiai és irányítási feltételek nem adottak, hanem ezeknek a kialakítása is fejlesztési feladatként jelentkezik. Elmondja, hogy az iskolarendszer tartalmi, minőségi fejlesztése sokkal nagyobb arányú feladat, mint a strukturális változtatás. Egyetért azzal - és konstruktívnak tartja azt -, hogy a koncepció kidolgozása során az oktatásügy helyzetét a feltételrendszer felől közelítették meg. Megítélése szerint a főváros helyzete az ellátottság szempontjából - nagyon sok mutatót tekintve - rosszabb az országos átlagnál. A következő üt esztendőre előirányzott fejlesztés csak a szintentar- tást szolgálja, és ez önmagában nem fog a mainál lényegesen kedvezőbb ufr feltételeket teremteni az oktató-nevelő munkához.E nnek a sz intentartás I nak a garantálása is rendkívül nehéz feladatot jelent, éppen a domográfiai létszámviszonyok alakulása miatt. Egyetért azzal, ennél nagyobb léptékű fejlesztés nem valósítható meg, de át kell tekinteni, hogy még milyen lehetőségeket lehet mobilizálni az I v oktató-nevelő munka javítása érdekében. Megemlíti itt, hogy Budapesten a középiskolai tanári képesítéssel rendelkezőknek csak mintegy 50 %-a dolgozik az oktató-nevelő munka különböző területein. Megfontolandónak tartja a többiek valamilyen módon való hevonását az oktató munkába. Ezt a lehetőséget elsősorban a nyelvtanitás területén > ■látja kihasználhatónak. További példákat említ a gondok csökkentésnek lehetőségeivel,a tartalékok mozgósításával kapcsolatban. Az iskolák önállóságát és önfejlődését nagyon akadályozza az 1950-es években kialakult sok-sok irányítási hagyomány, mely napjainkig igen keveset változott. Amennyiben ezeket sikerül felszámolni, nagy erőket lehet mozgositani a magyar oktatási rendszerben, s javulnának a pedagógusok pályán maradásának arányai is. Bejelenti, hogy - kormányhatározat alapján - megoldják a szervezett pedagógus továbbképzést, amelyet az anyagi érdekeltséggel is összekötnek. "1 3b K m ff'“1- 18 -