1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

228

f 1 ■' j ­A Közmű és Mélyépítési, a Közlekedési, a Városrendezési albizottságok fő feladata az előterjesztések áttanulmányozása és az opponensi vélemények elkészítése. Az opponensi rendszert 1978-ban vezette be a Bizottság, és azóta 57 véleményt adott. Ezt a munkát az albizottság előre kijelölt - a témában jártas szakember - tagja irányította, fogta össze, illetve készítette el az opponensi véleményt. Ez a munkamódszer jól bevált, a kijelölt opponens és az albizottság már menet közben figyelemmel kisérhette egy-egy téma előkészítését a szakigazgatási szerveknél és a részle­teket is megismerve kiküszöbölte a felesleges vitákat és a leglé­nyegesebb részekre irányította a bizottság tagjainak figyelmét. A Bizottság - a témától függően - önálló beszámoló, vagy vizsgálat végrehajtására ideiglenes komplex bizottságokat is hozott létre. Az is gyakorlattá vált, hogy adott előterjesztés tárgyalása előtt az előzetesen kijelölt munkabizottság felkereste az érdekelt terü­let munkatársait és velük a helyszínen konzultált, illetve meg­hallgatta véleményüket. 1983. julius 1-vel, mint 4. albizottság /vezetője: Gáspár Tibor főosztályvezető/ megalakult a Budapest Főváros Tanácsa Műszaki Kommunális Bizottsága Városrendezési és Építészeti albizottsága. Ez az albizottság korábban a Városrendezési és Építészeti Főosztály­hoz tartozó tervvéleményező bizottságként működött, majd ÉVM aján­lásra megszűnt és a Műszaki Kommunális Bizottság keretében alakult újjá. Az albizottság fő feladatai a következőkben foglalhatók össze:- A fővárost érintő regionális tervekben, a főváros városrendezési terveiben, a jelentősebb tanácsi és egyéb beruházások program­terveiben a megoldást befolyásoló adottságoknak és lehetőségek­nek, az eltérő érdekeknek, valamint a városrendezés és építészet szakmai követelményeinek összehangolt érvényre juttatása.- A lakosság választott képviselőinek - Hazafias Népfront, - szakmai szervezetek - Magyar Urbanisztikai Társaság, Építés­tudományi Egyesület, Építőművész Szövetség - bevonásával a városrendezési és építészeti feladatok véleményezésébe, a megol­dások kialakításába, ezáltal is szolgálva a nyilt, és demokra­, tikus várospolitika gyakorlati megvalósítását.- A Műszaki és Kommunális Bizottság munkájához javaslattevő, véle­ményező feladatok ellátása valamennyi jelentős városrendezési és építészeti kérdésben. Amint az előbbiekből látható, a Városrendezési és a 4. albizottság feladataiban átfedések vannk. Ezek tisztázására és a szükséges mó­dosításokra a munka 1985. eleji értékelése kapcsán kerül sor. H 723 ÉÉ

Next

/
Thumbnails
Contents