1984. április 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

117

f I- 20 ­Javasolja a rendelet, illetve annak végrehajtási intézkedése tegye az engedélyező kötelességévé, hogy kimerítően, alaposan indokolja, miért tartja szükségesnek a felmentés megadását. Köpf Vilmosné: hozzászólásában elmondja, ' hogy a közterülethasználat rendjét szabályozó 1971-ben hatályba lépett rendelet megjdeiése óta örvendetesen felgyorsult fővárosunk, s ezen belül az V.kerület fejlődése. Ez magával hozott olyan válto­zásokat is, melyek indokolttá tették a most előterjesztett rendelet megalkotását. Az uj kereskedelem politikai irányelvek következtében nagymérték­ben fokozódott a közterületek igénybevétele különböző árusítások céljára. Ez már olyan mértékű, hogy egyre több helyen lehet a " bódé városokról" olvasni. Véleménye szerint ez a rendelet biztosíta­ni fogja a megfelelő és kulturált közterülethasználatot. Örömmel üdvözli a hangulatos, ízléses előkertek, vendéglátó teraszok ^ megjelenését. Szükségessé vált a belvárosi épületállomány halaszthatatlan fel­I újítása, karbantartása. Ezzel kapcsolatban helyesli azokat az előírásokat, melyek a munkaterületek időben és térben történő csökkentését célozzák. Javasolja, hogy a tervezet a díjszabásnál "a városkép szempontjá­ból fontos területen" címszó alatti két díjtételen belül további differenciálást tegyen lehetővé. Indítványozza továbbá, hogy az engedély nélküli közterület foglalást a szabálysértésen túl az egyébként kiszabható foglalási dij többszörösével lehessen bün­tetni . A díszburkolattal ellátott sétáló-utcák területén külön díjtételek alkalmazását tartja indokoltnak, ugyanakkor kedvezőbb feltételek­kel helyes lenne e területeken a mozgóárusitást elősegíteni. Véleménye szerint érdekeltté kellene tenni a vállalatokat a pavi- Ionok korszerűsítésében. Elmondja, hogy a rendelet-tervezet a Budapest rendje és tiszta- f sága érdekében elfogadott program megvalósításához is segítséget nyújt. i | I __

Next

/
Thumbnails
Contents