1984. április 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

113

í I \m 1- 16 ­I Előadó: köszönetét mond a vitában részt vevők­nek. Javasolja a Tanács bizza meg a Végrehajtó Bizottságot azzal, hogy vizsgálja meg, milyen formában tudja érvényesíteni az elhang­zott javaslatokat a munkájában rövidebb, vagy hosszabb távon. A javaslatok egy része olyan jellegű, amelyek közismertek, s a velük való foglalkozás napirenden van. A gazdaságirányítási rend­szer reformjával összefüggésben két bizottságot hozott létre a Kormány, s ezek közül egy a tanácsi munka korszerűsítésével fog­lalkozik, erre tesz javaslatokat. Ily módon a javaslatok egy része majd e munkának a keretei közé illeszthető. Jogosnak és indokoltnak tartja azokat az észrevételeket, melyek a jobb, szervezettebb munkára, a meglévő tartalékok kihasználására irányultak. Egyetért azzal a felvetéssel, hogy a Végrehajtó Bizottság nem függetlenített tagjainak több információt kell adni, s jobban be­vonhatók a feladatok megoldásába. A Budapesti Párt Végrehajtó tv Bizottság és a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság gyakoribb együttes üléseire vonatkozó igény nem indokolatlan, azt továbbítják. A felesleges és párhuzamos munkák vizsgálata is a gazdasági mec­hanizmussal kapcsolatos munkamódszer és munkastílus feladatkörbe tartozik. Indokoltnak tartja ezt megvizsgálni, a javaslatot majd figyelembe kell venni. . -V Véleménye szerint nem a Fővárosi Tanácsnál kialakított komplex brigáddal kellene a kerületekben mutatkozó hiányosságokat, lema­radásokat megoldani. Ezt nem tartja megoldhatónak. A kerületekben kell olyan jól felkészült apparátust kialakítani, amely képes ellátni a feladatait. Ehhez kell a megfelelő feltételeket meg­t teremteni. Javasolja azonban megvizsgálni a fluktuáció okait azokban a kerületekben, ahol az kiemelkedően magas. Megítélése szerint az ilyen beszámolókban elsősorban az általáno­sítható tapasztalatok szerepeltethetők. A Végrehajtó Bizottság által tárgyalt egyes napirendekkel kapcsolatos konkrétumok a két tanácsülés közötti beszámolókban szerepelnek, esetleg ezek még konkrétabbá tételére lehet törekedni. l ^ Pl M I ______________________ j . .. - . _ - _

Next

/
Thumbnails
Contents