1984. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
273
llgy rendelkezett, hogy az illetékes fővárosi szakigazgatási szervek a VII. ötéves terv előkészítése során vizsgálják meg, milyen lehetőség van a kerület által felvetett problémák /Viziváros épi- tése, Ördögárok lefedése stb./ rendezésére. A Végrehajtó Bizottság köszönetét fejezte ki az MSZMP II. kerületi Bizottságának a kerületi Tanács munkájának hatékony segítéséért és kérte, hogy a jövőben is támogassa a kerületi tanácsi szervek tevékenysé gét.- az 1984-ben és 1985-ben tanácsi beruházásban épülő lakások elosztására vonatkozó javaslatot. A Tanács 1983. szeptember 30-i ülésén elfogadta a VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelvében foglalt lakásgazdálkodási program megerősítésére, illetve kiegészítésére vonatkozó előterjesztést. A kiegészített program szerint 1984-85-ben 14.000 lakáscserét kérő, 20.000 önálló lakással nem rendelkező, összesen 34.000 igénylő számára kell lakást felajánlani. Első izben kerül sor két évre szóló lakáselosztási terv készítésére, melynek végrehajtásához 16.400 épülő uj és 23.600 megüresedő, összesen •«#» 40.000 lakás elosztásával számol az előterjesztés. A kerületi tanácsok által jóváhagyásra kerülő kétéves névjegyzék végrehajtására a módosított irányelvekkel összhangban 34.000 lakást irányoztak elő. Ezen belül az I-XXII. kerületi tanácsok részére a lakással nem rendelkező igénylőknek /I. kategória / 1984-ben 9.947, 1985-re 10.053, együtt 20.000 lakás jut. A lakáscsere-névjegyzékek /II. kategória/ végrehajtására 1984-ben 7.000, 1985-ben 7.000, összesen 14.000 lakást irányoztak elő. Ez valamennyi nyilvántartott lakáscsere igénylő részére lakásfedezetet biztosit. A felszabaduló lakások szerényebb igényszintje miatt a lakással nem rendelkezők közül valamennyi olyan igénylő névjegyzékbe vételét javasolta az előterjesztés, aki átmeneti elhelyezést kért /10.523/. Ifi ^ B \- 5 i