1984. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
212
\ i ' ' Imi - 20 Ezután tájékoztatást ad a temetők és a temetkezési szolgáltatások általános helyzetéről. A jelenlegi helyzet tárgyilagos megítélésekor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a temetők létesítményeinek és eszközeinek fejlesztési kérdései az előző tervidőszakokban háttérbe szorultak. A temetési szolgáltatások színvonalának elmaradottsága fokozatos fejlesztéssel megoldható, felszámolása az V. és VI. ötéves tervidőszakban megkezdődött és jelenleg is tart. Részletesen szól a konkrét fejlesztésekről. így például tervszerűen folynak az uj köztemető központi temetővé való kialakításával kapcsolatos munkálatok. A Dél-Budai és Észak-Budai lezárt temetők helyén megkezdték két kulturált urnatemető létesítését. A Pesterzsébeti temetőben az uj ravatalozó épület kivitelezése kezdődött meg, s átadása a jövő év első felében várható. Beszámol arról is, hogy a beruházások mellett fejlődés tapasztalai/ ható a szolgáltatások területén is. j# ■ Tájékoztatást ad az 1983-ban tartott Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság,valamint a Főigazgatóság felügyeleti vizsgálata által a Temetkezési Intézetnél feltárt hiányosságok megszüntetésére eddig tett és tervezett intézkedésekről. A közelmúltban megvizsgálták, hogy a fővárosi köztemetők befogadó képessége még mennyi ideig biztosítja az elhelyezéseket. Az összes szükséges tényező figyelembe vételével megállapították, hogy fővárosi szinten az ezredfordulón túl is biztosítható az elhelyezés. Végezetül felhívja a figyelmet arra, hogy továbbra sem lesznek abban a helyzetben, hogy az elhunytak hozzátartozóinak kívánsága szerinti helyre tudjanak mindenkinek nyugvóhelyet biztosítani. Végül kéri a tanácsülést, hogy a fővárosi köztemetőkről szóló rendelet-terveztet vitassa meg és hagyja jóvá. B ' i>i m J £ ______________________________________ ■_____ L_________________________.------------