1984. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

165

1 I I- A ­Biztosította a kerületfejlesztési tervek megvalósitását, a központi párt- és állami határozatok helyi végrehajtását. A kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága a munkájának továbbfejlesztésére hozott fővárosi végrehajtó bizottsági határozatokat igyekezett érvénye- si teni. Nem sikerült előbbre lépni a tanácstagi beszámolók látogatottságának növelésében, a hatósági ügyintézés hiányosságainak felszámolásában a lakásügyi és a műszaki osztálynál. A különböző ágzatokban végzett tevékenységek eltérő színvonala arra utal, hogy a Végrehajtó Bizottság, valamint a tisztségviselők irányitó, ellenőrző, szervező munkája még nem érvényesül kellő hatásfokkal valamennyi területen. A lakóterületi politikai munkában továbbra is gondot jelent a vízi­városi rekonstrukció lelassulása, az óvodai és iskolai elhelyezés­I sel kapcsolatos nehézségek, Óbuda-Ujlak rekonstrukciója, a külső területek és a hegyvidék élelmiszer-kereskedelmi és közmű ellátott- ^ 3ágának elmaradottsága, valamint az ördögárok rendezetlensége. V A jelentés értelmében a II. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának a következő időszakban az alábbi feladatokat indokolt kiemelten kezelnie'. v - a VI. ötéves terv minél eredményesebb végrehajtását;- a VII. ötéves terv megfelelő előkészítését, az áthúzódó feladatok mielőbbi megvalósítását; az 1985. évi általános választásokra való felkészülést;- a testületek munkájának fejlesztésére hozott határozatok tel- f jesitését;- az apparátus stabilizálását, szakmai és politikai felkészültségé­nek továbbfejlesztését. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta. Utasította a kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy a jelentésben megfogalmazott feladatok végrehajtására készitsen részletes intézkedési tervet. I ' 9

Next

/
Thumbnails
Contents