1984. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

156

rnmmmmmmmmmmmmmm ' RÉSZLETES INDOKLÁS A tervezet - a hatályos szabályrendelettel megegyezően — megkülönböztetést tesz a fővárosi köztemetők, illetve fe­\ lekezeti temetők között, hangsúlyozva, hogy a rendelet ha­tálya csak a főváros kezelésében lévő és - szerződés alap­ján - a Fővárosi Temetkezési Intézet által üzemeltetett köztemetőkre terjed kJ.. A 4/1973. sz. alaprendelet 29. §• /2/ bekezdése - amely a rerri elet végén helyezkedett el - kivette a rendelet hatá­lya alól a felekezeti temetőket, most a módosítás során tehát célszerű volt a rendelet hatályára vonatkozó rendel­kezéseket egy helyen, szerepeltetni, ezért az 1. §. ennek megfelelően került megfogalmazásra. A hatályos tanács-rendeletben foglaltakkal szemben a 7/1983. /V. 12./ ÉVM -Eü.M. sz. együttes rendelettel módo- sitott lo/l97o. /IV. 17./ ÉVM-Eü.M. sz. együttes rendelet kibővítette a temetkezési formákat, igy lehetővé tette kérelemre a hamvak kiadását, illetve azoknak a temető e célra kijelölt területén történő szétszórását, /l. §. /4/ és /6/ bek./ A tervezet a változásokat figyelem­1 be vette.. Lényeges uj kiegészítő rendelkezése az 1. §.-nak az /5/ bekezdésben megfogalmazott felhatalmazás, amely lehetőséget biztosit a Fővárosi. Tanács VB. -nak arra, hogy a fővárosi temetők temetkezés céljára történő igénybevételének rész­letes szabályait meghatározza. Ezt egyrészt az egyes temetők területének korlátozott fejlesztési lehetőségei, másrészt az ezzel összefüggós- - ben jelentkező sirhelygazdálkodási problémák indokolják. "

Next

/
Thumbnails
Contents